Ahsoka – Vége az 1.évadnak

A Star Wars világ számomra nem annyira meghatározó, mint amennyire sok ember számára. A filmeket láttam, többször is, de inkább fogalmaznám úgy, hogy tetszenek, és kreatívnak tartom, sem mint rajonganék értük. Ennek ellenére a Mandalorian 1.évadát megnéztem, és bármennyire sok kritikát és méltatást kapott, nekem egy pozitívba hajló közepes volt.

Ezek után nem nagyon akartam más ebben a világban játszódó sorozatba belekóstolni, viszont az Ahsokaról annyi pozitív visszajelzést olvastam, hogy adtam neki egy esélyt. És az évad végére is értem, szóval ez már pozitívum.

Mint utólag megtudtam, kellett volna ismernem hozzá a Rebels (Lázadók) című animációs sorozatot, amiből 4 évad ment le. Itt alapozták meg a karaktereket, és ez annak a folytatása, kvázi az 5.évada volt. Ettől függetlenül szerintem teljesen érthető volt anélkül is, esetleg néhány karakterek közti dinamika nem volt emiatt tiszta.

Összességében a legnagyobb bajom az volt a sorozattal, hogy nem lett lezárva. Pedig ott volt rá az esély. Ha a végén nincs az a menekülés, hanem egy látványos összecsapás van, az sokkal kielégítőbb lett volna számomra, és egy kerek sztorit kaptunk volna.

Ahsoka karaktere az első résztől kezdve szimpatikus volt, frissességet hozott a jedik tekintetében, és általa egy új oldalról sikerült megközelíteni az Erőt úgy, hogy nem lett szemen köpve a kánon. Tetszettek a mester és tanítványa beszélgetések, mind amikor Ahsoka volt a mester, mind pedig amikor a tanítvány.

A boszorkányos szál nagyon izgalmas volt, és valami más, és igazából ez volt a jellemző az egész sorozatra. A felépítése hasonló volt, mint egy trilógiának, mégis rengeteg újdonságot tartalmazott. A varázslat egy teljesen új utat tud megnyitni. Nem volt szuperfegyver, mégis nagy volt a tét. Új lények, más utak.

Egy idő után feltűnt, hogy rengeteg a női karakter a sorozatban. Jó és rossz oldalon egyaránt. Sabinet nem sikerült megkedvelni. Hera semleges maradt, bár Mary Elizabeth Winstead miatt kedveltem. Huyang egyértelműen az egyik legjobb droid, és nem idegesített, mint sokszor C-3PO.

A showt, a rengeteg női karakter ellenére mégis Baylon Skoll lopta el. Ray Stevenson jelenléte tekintélyt parancsoló volt. A fénykard használata elegáns volt. És a motivációja végre nem volt se jó, se rossz, ezért utalnak rá szürke Jediként. Ez a jó irány, hogy megtaláljuk a rég keresett egyensúlyt az Erőben. Nagy kár, hogy a színész elhunyt, így a karakter sorsát valaki más viszi majd tovább. Nehéz lesz pótolni. Talán nem is fog sikerülni.

Nem bántam meg, hogy megnéztem, a vége volt picit csalódás, mert hiányérzetem maradt. De ha lesz 2.évad, biztos, hogy visszatérek.

Ilyen lett a Call of Duty: Modern Warfare III

Soha nem volt még olyan a Call of Duty 20 éves történetében, hogy egy összefüggő történet a következő évben megkapja a folytatását. Ezt most megtörte a kiadó, és a tavalyi Modern Warfare II után idén meg is érkezett a III.rész is. Ezek szerint egyszerre forgatták le a két (három?) részt. Mert az már szinte biztos, bár bejelentve még nem lett, de lesz IV.rész is.

Ahogy az előző írásomban, úgy most is főként a történetet fogom kivesézni, mert én is azok táborába tartozom, akik a kampány miatt várják az aktuális CoD játékokat. Ha jók az információim, akkor ez a rész lett a valaha volt legrövidebb kampány. Mondjuk idén nagyot húztak azzal, hogy visszahozták a klasszikusnak számító Modern Warfare 2 (2009) multiplayer pályákat, de ezért elkérni a teljes árat kicsit szemtelen húzásnak érzem.

Sex Education – Vége a 4.évadnak, és a sorozatnak is

Én elég konzervatív családban nőttem fel, és nemhogy a melegek nem kerültek szóba, de még a szexualitás, mint téma is kerülendő volt. Sajnos ez volt az általánosan jellemző az előző korosztályra. Manapság viszont egyre nagyobb teret tör magának a különböző irányzatok iránti elfogadás, és a Sex Education című Netflix sorozat is ezt hivatott meglovagolni. Középsulis sorozat, ami tabu témákat döntöget? Jöhet!

Eredetileg egy szerintem nagyon jó alapötletből indult ki a sorozat. Adott Otis Milburn, aki édesanyja szexuális tanácsadó hivatása miatt maga is igencsak járatos a témában, ez pedig váratlanul a javára válik a középiskolában, ahol Maeve Wiley társulva meglátva a piaci rést, egy illegálisan működő fizetős szexterapeuta szolgáltatást indítanak be.

Az 1.évad a főszereplők bemutatása mellett minden részben egy-egy adott problémára összpontosított, és az egész epizód annak megoldására épült fel, tehát egyfajta heti esetes sorozat volt. Aztán ahogy haladtunk, ez a további évadokban egyre jobban háttérbe szorult, de azért megmaradt, ha nem is olyan nagy hangsúllyal. A 4.évadra pedig már csak érintőlegesen voltak ilyen jellegű problémák.

A hosszas felvezetést követően jöjjön a tovább mögött a spoileres véleményem a záró évadról, ami kapott hideget-meleget, de főleg hideget. Valóban nem ütötte meg az előző évadok színvonalát, de ez nem feltétlenül az LMBTQ+ közösség túlsúlyba kerülése miatt lett így.

Rick and Morty – Kezdett a 7.évad

Sok szempontból vártuk ezt a szezont. Egyrészt belebegtették az előző évad végén, hogy Rick meg fogja keresni a nemezisét, tehát egyfajta konkrét átívelő szálat kapunk idén, egy főellenséggel. Másrészt Justin Roiland, a két főszereplő hangja kétes ügyekbe keveredett (amikből azóta felmentették), és finoman szólva a stáb egyhangúan megszavazta a távozását. Gyakorlatilag kirúgták mindenhonnét. Ezért szinte mindenki azt várta, hogy milyenek lesznek az új hangok.

Ezek után csalódás volt a nyitány. Rick épphogy elkezdte volna felkutatni az ellenséget, a Smith család megelégelte Mr. Poopybutthole, avagy Kakiskuki Úr jelenlétét a házban, ezért megkérték, hogy csináljon valamit. És erről szólt az egész epizód, hogy milyen úton sikerül kihúzni a gödörből.

Bevallom én sosem bírtam Kakiskuki Urat, és ez most sem változott meg. Ez bizony egy nagy filler rész volt, amiben ráadásul Morty alig szerepelt. Ellenben Hugh Jackman elég sokat, akinek az eredetiben tényleg Hugh Jackman adta a hangját! Ez mennyire menő már. (A magyar szinkronban Gergely Róbert volt, aki kétszer már szinkronizálta őt.)

A másik fontos dolog, hogy milyenek lettek az új hangok. Nos én szinkronnal néztem, hiszen az HBO Max-ra már a premier napján szinkronnal került fel, ahogy az előző évad is, de miután lefutott a rész, belehallgattam az eredetibe is. Rick egyelőre szinte tökéletes. Kevésbé őrült, de az új hangja Ian Cardoni szinte hiba nélkül hozza. Mortyból nem hallottunk sokat, de ott inkább érzem, hogy Harry Belden még nem érzett rá teljesen, hogy milyen hangszínen kell beszélnie Mortyként. De még egyszer jelzem, sokat nem beszélt a karakter, majd talán a folytatásban. Egyébként kicsit csalódtam, hogy semmi kikacsintás nem volt a nézők felé, hogy már újak a hangok, de ugyanolyanok, mint a régiek.

A szinkronban nem változott semmi szerencsére. Háda János még mindig jól hozza Ricket, ami így kicsit más, mint az eredeti, de szerintem abszolút jó párosítás. Baráth István tökéletes Morty még mindig. És a sok visszatérő is mind megkapta a korábbi hangját, így például Madár Személy megint Varga Gábor hangján duruzsolt.

Szerencsére epizódikus a sorozat, úgyhogy ez a gyenge kezdés nem jelent semmit, ezért nem is mentem bele a részletekbe. Bár a régi csapat összeverbuválása jó ötletnek tűnt. Valamint a fűnyíró elszabadulását látva gondoltam, hogy lesz valami drasztikus kimenetele, amit a stáblista után be is mutattak.

Jövő héten új sztori, és talán több Mortyt kapunk. De egyelőre úgy tűnik, hogy Jerry lesz a középpontban, legalábbis a The Jerrick Trap talán erre is utalhat. Az évad végén remélhetőleg jelentkezem. Ha pedig közben lesz egy kiemelkedő rész, akkor arról lesz külön poszt is.

Archibald Lox: Az Elveszett Hercegnő – Könyvkritika

Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy Darren Shan az egyik, vagy ha nem a kedvenc íróm. Szinte egész életemen keresztül végigkísértek a könyvei, és mindig le tudtak kötni. Eleinte még az egyik nagyobb bevásárló központ könyves részlegén olvasgattam a regényeit, még a tizenéves korom elején. Aztán ahogy én is érettebb lettem, úgy írt ő is véresebb, félelmetesebb, nyomasztóbb történeteket. De mindig képes volt elvinni egy olyan világba, ami magával ragadott, és beszippantott. A vele való személyes találkozás pedig maradandó pozitív élmény volt.

Pont emiatt nagyon vártam az idén megjelenő Archibald Lox könyvet, amit előrendeltem, és limitált kiadással rendelkezem belőle. Egyrészt, mert tényleg szeretem Darren könyveit, másrészt a Zom-B sorozat bukásának megismétlődését akartam elkerültetni azzal, hogy pénzt fektettem az új könyvkiadó vállalkozásába, hogy újra életet lehel a hazai DS rajongókba.

A hosszú körítést követően a lényeg, hogy sajnos nagyon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket ez a könyv. Sőt, mondhatni majdnem minden fronton elvérzett. Nagyon szerettem volna, ha jól sikerül, de sajnos ez lett a legkevésbé kedvelt regényem tőle. Gyorsan újraolvastam az első három vámpír könyvet, miközben az Archibalddal küszködtem, hogy rájöjjek, hogy bennem van-e a hiba, és túl idős lettem-e ezekhez a könyvekhez, de nem. Azokat még mindig imádom. A Rémségek Cirkuszát konkrétan 3 nap alatt felfaltam. (Ha befejezem annak a 12 kötetnek az újraolvasását, arról is jelentkezek egy ennél sokkal pozitívabb élménybeszámolóval.) Ezek után még fájóbb volt a kontraszt, amit ez a könyv okozott. Ez a fájdalmasan őszinte személyes véleményem lesz a könyvvel való csalódottságommal kapcsolatban, de muszáj leírnom, hiába írnak róla csak jókat.

Loki – Kezdett a 2.évad

A Bosszúállók: Végjáték után megfogadtam, hogy a Pókember filmek kivételével kiszállok a Marvel Univerzumból, a sorozatokat pedig pláne nem fogom nézni. A Loki viszont olyan pozitív visszhangokat kapott, hogy bepróbáltam, és magam is meglepődtem, hogy mennyire bejött. Így hát nem is volt kérdéses, hogy rögtön a premier napján már meg is néztem a 2.évad kezdetét, ami szerencsére nem hordozta az általam utált szezonpremierek gyermekbetegségeit.

Nevezetesen arra gondolok, hogy a finálé csupán egyetlen szálára koncentrál, és azt viszi tovább, a fősztorit kicsit maga mögé utasítva. Mondhatjuk, hogy itt is ez történt, hiszen főként arról szólt a premier, hogy hogyan tér vissza Loki a fő idősíkra. De ez is annyi új dolgot mutatott be, hogy nem bántam, hogy Sylvie most teljesen háttérbe szorult. A tovább mögött kissé spoileresen folytatom.

Gen V – Kezdett az 1.évad

Már többször próbáltam nekifutni egy írásnak a The Boys című sorozatról, de mindannyiszor annyira negatívra sikerült, hogy nem raktam ki. Pedig valójában nem utálom, mert megnéztem mindhárom évadát, csupán hiányzik belőle az a valami. Szuperhősök, akik valójában nem is a jó ügyet szolgálják? Az alapkoncepció valóban izgalmas, de valahogy a karakterek nem jönnek be. (Na jó kivéve Homelandert, de Antony Starrt én már a Bansheeben is imádtam.)

Pont az előbb említett indokok miatt nem sok reményt fűztem a Gen V címen érkező spin-offhoz, ellenben mégis adtam neki egy esélyt. És előre vettem a nézési listámban, miután láttam a valóban jó értékeléseket. És ez nekem sokkal jobban bejött, mint a The Boys! Lehet, hogy a sulis környezet miatt, ami miatt elfogult vagyok.

Igazából nem találta fel a spanyolviaszt, és semmi olyat nem láttunk, ami a Boysba ne lett volna (legalábbis stílusra), de mégis valahogy élveztem nézni. Érdekelt a suli, a felépítés, és az, hogy nem tudtam, hogy Marie Moreun kívül ki lesz még főszereplő. Mert akikre azt hittem, azok loccsantak is már a pilotban. Plusz tetszett, hogy fordított a felálláson, és egy alapvetően negatív célokra (értsd ölésre) használható képességből megpróbál a főszereplőnk jót tenni.

Az alapsztori egyszerű. Marie felfedezi, hogy szuperereje van, beadta a jelentkezését a szuperhős-egyetemre, hogy egy város biztonságáért feleljen, és sikerül a felvétele. Ezután pedig magát az intézményt láthatjuk, és a belső hierarchiát.

Egyébként maguk a karakterek nem annyira kötöttek le. Nyilván megvan Marie drámája, ami amúgy teljesen hihető, és átérezhető, hogy valaki véletlenül a szüleit öli meg a képessége felfedezésekor. Illetve Emma Meyer, alias Little Cricket (Kis Tücsök) az emberek által látott személyisége is szomorú volt. Ezen kívül természetesen Golden Boy (Aranyifjú), vagyis Luke vívódása vitte számomra az epizódot. Adott az egyetem legjobb diákja, aki csatlakozhatna a Hetekhez, de a szíve mélyén mégsem akar.

A kezdést 7,5/10-re értékelném. Ha nem vesszük a fél pontszámot (amiket ugye nem szeretek), akkor inkább a 7-es felé tendál, mert bár tényleg kellőképpen kreatív, véres, és mocskos volt (arra a közelire nem voltam kíváncsi, amin Little Cricket kapaszkodott), azért még sokat kell tennie, hogy függője legyek, és a legjobbak között emlegessem. Ez egy szolid, jó kezdés volt, így kell egy spin-offot kezdeni. De lássuk, hogy ebből az alapanyagból mit tudnak kihozni!

Érdekesség, hogy két sorozatnál történt meg az eddig velem, hogy magyar szinkronról átváltottam az eredetire. Az első a The Boys volt, a második pedig ez, a Gen V. Egyszerűen nem értem, hogy mik ezek az orbitális félrecastingok. Értem, hogy túl sok a karakter, de sokszor olyan, mintha full amatőröket hívtak volna be, és ez nagyon kidob az élményből. (A Boys szinkronja egyébként nem rossz, de StarLight hangja miatt képtelen vagyok magyarul nézni.)

How I Met Your Father – Vége a 2.évadnak

Nem hittem, hogy a sorozat vagy akár én eljutok eddig, de itt vagyunk a 2.évad végén, közösen. Az 1.évad nem volt túl erős, de a 2.évad első feléért oda voltam, hogy aztán a második fele megint kicsit visszább vegyen. Egyértelmű, hogy más, mint az anyasorozat, de eljutott arra a pontra a sorozat, hogy már szín tisztán át tudja adni azt, amit a készítők szerettek volna. Más kérdés, hogy a sitcom, amibe bele lett csomagolva, az nem olyan erős.

Most nincs annyi elemezni való, mint az első fele után, de röviden leírom a gondolataimat az évadról spoileresen.

Ted Lasso – Vége a 3.évadnak

És remélem a sorozatnak is.

Nem azért írom ezt, mert ne lett volna olyan jó a 3.évad (bár tény, hogy nem ért fel a 2.évadhoz), hanem inkább azért, mert az utolsó rész annyira tökéletes volt, hogy ritka ilyen befejezést látni. Van rá esély, hogy spin-offként folytatódjon, de ez a jövő zenéje.

Kezdjük a két fő problémával, ami zavart az évaddal kapcsolatban. Az egyik a 12 epizód, a másik egyértelműen a játékidő. A legrövidebb rész az évadkezdés volt, 43 perccel. Ezen kívül négy alkalommal lépték át az 1 órás hosszt, ami az előző évadok rövidebb epizódjaihoz képest már fárasztóan hosszú volt. A 12 epizód pedig azért lett ennyi, mert rengeteg karaktert mozgattak.

A tovább mögött már spoileresen folytatom.

A későn érkező: 24 – Ilyen volt az 2.évad

Napra pontosan 20 éve ért véget a 24 2.évada, vagyis 2003. május 20-án. Már-már úgy volt, hogy nem születik meg erről az évadról is az értékelésem, de a 3.évad nézése közben (arról is lesz összefoglaló) jöttem rá, hogy a 2.évad közelít talán a leginkább a tökéleteshez, ami a 24 történetét illeti. Nyilván voltak benne olyan szálak, epizódok, amik töltelékek voltak, és húzták az időt, de ha visszaemlékszem a sorozatra, itt volt a legtöbb igazán meghatározó jelenet, vagy rész. Ráadásul (ha minden igaz) az egyetlen számomra 10/10-es epizódot is ennek az évadnak köszönhetem.

Kezdjük ott, hogy úgy érzem, hogy ennek az évadnak a felépítése és ritmusa volt a legjobb. Jó, az 5.évadéval nem tud versenyezni, de az egy külön kategória, ráadásul ez földhöz ragadtabb volt. Talán egyszer arról is lesz írás. A lényeg, hogy bármennyire is unom a lassú kezdést, mégis ezeket szeretem a leginkább, amikor szép lassan pörögnek fel az események, és bontják ki a sztorit. Márpedig itt pontosan ez történt.