Deadpool és Rozsomák – Előzetes

Bevallom, én is kicsit ki vagyok ábrándulva a Marvel filmekből, de azért ezt várom, és ezért hajlandó vagyok elmenni moziba. A mocskosságát megtartotta, és úgy tűnik, hogy sikerül értelmesen összekötni a filmes univerzumokat.

A plakátok szerintem nagyon jól sikerültek, kreatív, ötletes, nem sablonos. Ezt várom a filmtől is.

A tovább mögött van az előzetes szinkronnal, amivel kapcsolatban mindenki arról beszél, hogy itt nem Sinkovits-Vitay András lett Logan hangja, illetve becsúszott egy fordítási hiba, de én inkább azon vagyok meglepődve, hogy a YouTube-on már megjelent a hangsáv választási funkció, így egyenesen Ryan Reynolds csatornáján lehet magyarul megnézni a kedvcsinálót. Én most nem azt linkeltem, de próbáljátok ki!

Megvannak a Magyar Mozgókép Díjak 2023-as jelöltjei

Immár publikus, hogy a Magyar Mozgókép Díj előzsűri bizottsága kategóriánként melyik 5 alkotást és alkotót jelöli 2023-ban a Magyar Mozgókép Díjakra. Az almafa virága, a Blokád, a Hat hét, a Larry és a Magasságok és mélységek versenyeznek a legjobb nagyjátékfilm kategóriában. Bernáth Szilárd, Csoma Sándor, Kerékgyártó Yvonne, Szakonyi Noémi Veronika és Tősér Ádám a legjobb rendező díj öt nevezettje, Bánovits Vivianne-t, Csonka Esztert, Pál Emőkét, Román Katalint és Stork Natasát jelölték a legjobb női főszereplő kategóriában, míg Mészáros Máté, Seress Zoltán, Trill Zsolt, ifj. Vidnyánszky Attila és Vilmányi Benett közül kerül majd ki a legjobb férfi főszereplő, a legjobb elsőfilmesnek járó díj sorsa pedig Baranyi Benő, Bernáth Szilárd, Csoma Sándor, Szakonyi Noémi Veronika és Tősér Ádám között dől majd el. Az ünnepélyes díjátadóra június 10-én a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program által közösen szervezett Magyar Mozgókép Fesztiválon kerül sor, ahol a nagyközönség is láthatja majd a jelölt filmeket.

Idén közel kétszáz alkotást nevezetek az alkotók hét kategóriában – játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm, animációs film, egészestés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, és tévésorozat – a legrangosabb magyar filmes mustrára. Immár publikus, hogy az EKF, az NFI, és a MFA kategóriánkénti szakmai delegáltjaiból álló előzsűri kategóriánként melyik 5 alkotást és alkotót jelöli 2023-ben a Magyar Mozgókép Díjakra. A Magyar Mozgókép Díj (2014-2020 között Magyar Filmdíj) Magyarország 2014-ben alapított legrangosabb, évente odaítélt filmművészeti díja, melyet műfaji és alkotói kategóriákban a megelőző év legjobbnak tartott filmjeinek és készítőiknek ítélnek oda.

Mátrix: Feltámadások – Kritika

Ez bizony kritika lesz a javából, mert nagyon szeretném szétcincálni ezt a filmet, de valójában csak szomorú vagyok, hogy beigazolódott az, amire a film előtt gondoltam. Hogy ez a 4.rész, az 1.rész rebootja lesz, tele kikacsintással a trilógiára, és egy-két jelenet újraforgatásával. Kár a kihagyott lehetőségért, mert valami nagyot is alkothattak volna. Spoilermentes leszek, mert felesleges részletesebben belemenni.

Míg az első rész tökéletes, és a trilógia másik két részét is szívesen újranézem néha, addig ezt szeretném meg nem történté tenni. Sajnos pontosan olyan reboot lett, ami manapság jellemző. Csak és kizárólag a pénz hajtotta. Sajnálom, hogy Keanu nem mondott erre nemet.

A harcok gyengék, a zene unalmas. Egyetlen akciójelenet sem maradt meg, pedig nemrég fejeztem be a filmet. Anno, amikor megnéztem bármelyik részt, utána órákig boxoltam a levegőbe, mert úgy akartam harcolni, mint Neo. Most ez nincs meg, és nem azért, mert közben felnőttem.

Nincs min gondolkodni ezen a filmen, mert a mondanivalóját konkrétan kimondja és a szádba rágja. Nyilván vannak rejtett utalások, de egyáltalán nem egy tudatosan összerakott film. Már ha nem az volt a tudatos ebben, hogy lecopyzza az eredeti filmet.

Az egyetlen, amiben tényleg érzem, hogy munkát raktak bele az az, hogy tönkretegyék az eredeti Mátrix filmet. Minden elemében igyekszik felülírni, hogy megfeleljen a mai trendeknek. De nem haragszom rá emiatt, mert tudtam, hogy ez a célja. Ez a 148 perc tökéletes példája annak, hogy mi a baj manapság Hollywooddal. Azt hiszi, hogy meta, és önreflektív, mert bemutatja, hogy milyen a filmgyártás a tengerentúlon, de míg egy 22 Jump Street még sikerrel vette ezt az akadályt, addig ez olcsónak és cinikusnak érződik, anélkül, hogy többet tudna mondani.

A korábbi színészek lecserelése is csak rontott a helyzeten. Kivéve Keanu és Carry-Ann, akik megtartása és szerepeltetése emelt a filmen, míg Morpheus újracastingja, és újraformált karaktere katasztrofálisra sikeredett.

A látvány is le lett cserélve, amit meg tudtak magyarázni, hogy miért van, de ettől sokkal műbb lett az egész, ezzel elvesztve az eredeti trilógia egyediségét. Sajnos kissé paródiának is érződik.

Nem mondom, hogy nem ajánlom. Ugyanakkor én nem vagyok keményvonalas Mátrix rajongó, mégis csalódásként éltem meg a Feltámadásokat, pedig a legrosszabbra számítottam. Noha nem lett nézhetetlen, sokkal inkább unalmas, és érdektelen, ami talán rosszabb, mintha utálnám, mert az legalább érzelmet váltott volna ki belőlem. Ez meg csak megtörtént, letudtuk, továbbléphetünk. 5/10

Nagykarácsony

Megvan az év legnagyobb meglepetése számomra. Legalábbis az biztos, hogy magam is meg vagyok lepődve, hogy mennyire szerettem ezt a filmet. Bevallom húztam a számat, hogy magyar film, és több, mint másfél órás, de egy percig nem unatkoztam, nem eresztett a film. Nem tökéletes, de a romantikus vígjátékok minden kliséjét olyan aranyosan és szívet melengetően használja, hogy nem tudtam nem imádni. Mondjuk az előzetes is valamennyire már meggyőzött, hiszen valamiért beültem rá. De nagyon megérte.

Már az plusz pontot ért, hogy eredeti történet, nem feldolgozás, nem folytatás. Manapság ezzel van tele minden, és már azt értékelem, hogy valaki próbálkozik. Hogy ezt pont a magyarok hozták össze, az csak hab (nem, az egy másik film) a tortán.

A történet nem is annyira fontos, inkább az érzések, amiket át tudott adni. A lényeg, hogy egy tűzoltó egy balul elsült lánykérés után tériszonyos lesz, ezért áthelyeztetik a karácsonyi vásárba, hogy vigyázzon, és segítse a gyerekeket, akik egy ünnepi műsort fognak előadni, és arra gyakorolnak. Aztán mindenféle szerelmi bonyodalmak adódnak, de a jobbik fajtából.

A főszereplők Ötvös András és Zsigmond Emőke szerencsére nem túlhasznált színészek, így nem dobott ki a film. Ráadásul nagyon őszinték voltak az érzelmek is amiket közvetítettek. Sajnos Scherrer Péterben őt magát láttam, nem a karaktert, valamint Csuja Imrét sem tudtam elvonatkoztatni. De ők is nagyon jók voltak. Csak hát ez ilyen magyar film betegség. Ellenben Szerednyey Bélában a karaktert láttam. Vagy azért, mert rég nem láttam a színészt, vagy inkább azért, mert tényleg jól játszott. Jaj és a gyerekek. Hát kérem szépen, vannak jó gyerekszínészeink! Egyáltalán nem tűntek amatőrnek, sőt, a zongora szólós jelenet hangosan röhögős volt. Szabó Kimmel Tamás pedig önmagát alakította, ami nagyon meta, és ritkán van ilyen magyar filmekben, de nagyon jól működött. Tökéletes “főgonosz” volt.

Egyébként a filmet az a Tiszeker Dániel rendezte, aki a #Sohavégetnemérős-t is. De ne tévesszen meg senkit, az is egy sokkal jobb film, mint elsőre gondolná az ember. Nem nagyon jó, de eléggé feelgood. És emellett a Nagykarácsony nagyon jól használta a zenéket. Nem volt sosem az a mélyen ülő csend, ami néha jellemzi a magyar filmeket. Azt hiszem mindig szólt valami, ez elég jól illeszkedett, és talán ez is hozzájárult, hogy nemzetközibbnek érződött.

Én csak ajánlani tudom a filmet, pláne így karácsony környékén, nagyon hangulatos és szívet melengető lett. Simán adhat neki bárki egy esélyt, mert nálam a top romantikus vígjátékok között van. Egyelőre 8/10-et adtam rá, bár lehet, hogy ez majd redukálódik idővel, de most még a hatása alatt vagyok.

Filmzene: Alex Lahey – On my way (The Mitchells vs. the Machines)

Ugyan külön posztot nem szántam rá, de legyen elég annyi, hogy nagyon kellemes filmélmény volt a Mitchellék a gépek ellen, és bár sokszor sablonosnak tűnt, mégsem ült le a film, és ezért hálás vagyok, így pozitív emlék maradt, a végefőcím pedig külön dobott egyet az érzésen. Nem tartom fejben az idei filmzenéket, de annyira fülbemászó, és hallgatóbarát, hogy nálam benne van az idei év top 3 zenéjében.

SAS: Red Notice kritika

Vagy ami a magyar címe lett SAS: Vonatrablás a Csatorna-alagútban. Nem értem miért nem lehetett SAS: Vörös kód. Mondjuk tény, hogy beszédesebb és figyelemfelkeltőbb a kapott cím.

Még a premierkor, vagyis márciusban láttam, és írni is akartam róla, de végül lusta voltam, mert annyit nem ért. Most viszont a magyar premier (Netflixre augusztus 27-én került fel szinkronnal! (a szinrkonról lejjebb még írok)) kapcsán aktualizálhatom a gondolataimat.

Az előzetese igencsak felkeltette az érdeklődésemet, mert a Sky készítette, és kemény akciót ígért, ráadásul a története tetszett is, úgyhogy szinte számoltam vissza a napokat a premierig. Majd az imdb és a trakt.tv pontszámok alapján igencsak megcsappant a lelkesedésem. Imdb-n a kritika írásának pillanatában több, mint 7000 szavazat után kereken 5/10-es értékelésen áll. Szóval egy borzalmas filmre számítottam, de végül nem lett az. A számok nem hazudnak, de nem ez volt vele a baj.

Támadás a Fehér Ház ellen 3 – A védangyal bukása kritika

Rögtön azzal kezdeném, hogy én nem szidni akarom a filmet, hiszen úgyis kapott bőven hideget és meleget, inkább egyfajta összefoglalás lesz, illetve leírom a gondolataim ezzel kapcsolatban. Szerintem sokan komolyan vették a filmet, amit megértek, hiszen nem lett úgy elviccelve, mint a John Wick 3, amiért a mai napig fáj a szívem, de ez nem akar több lenni, mint ami, vagyis egy klasszikus B-kategóriás agyatlan akciófilm. Pont ezért merem kijelenteni, hogy ez első nézésre jobban bejött, mint az előbb említett film. John Wick esetében teljesen elszálltak a készítők, és elviccelték a karaktert. Itt megmaradtak a klasszikus formulánál, és így megkaptam végre a 24 – A mozifilmet. A tovább mögött kifejetem, hogy mire is gondolok spoilerekkel.

Eighth Grade – Kötelező röviden

Nem értem, hogy az iskolák itt a 21.században miért még mindig az elcsépelt, idejét múlt, száraz könyvek elolvasására kényszerítik a diákokat. Azzal egyetértek, hogy az általános iskolák legalább az első pár évében olvastassák a gyerekeket, de hogy utána miért erőltetik még mindig az Egri csillagokat, vagy a Kőszívű ember fiait, azt nem értem. Nem politizálni akarok, inkább iskolapadból nemrég kikerült extanulóként próbálok gondolkodni, hogy engem, és főleg a nálamnál fiatalabb generációkat milyen “kötelező” médiumokkal lehetne rávenni a könyvolvasásra, a filmnézésre, vagy az életről való beszélgetésre. Itt kanyarodunk rá a filmünkre, az Eighth Gradere, ami egy 8.osztályos végzős lány szemszögéből mutatja be a modern fiatalok viszontagságos életét. Illetve abból csak egy szeletet, de így is elég volt, hogy felfedezzem benne a saját fiatalságom, ami így újranézve fojtogatott rendesen, és egy ponton meg is kellett állítanom, annyira telibe trafált.

És hogy ezt miért tenném kötelező filmnek a 8.osztályosok számára? Azon kívül, hogy csupán másfél órás és vizuális tartalomról van szó, biztosra veszem, hogy mindenki magára ismerne. A visszahúzódó, társadalom által kitaszított emberek, a 14 éves, de már felnőtt nőként viselkedő kislányok, a furák, a közösségi oldal-függők, az első randi, a nagy és kínos beszélgetések a szülővel, a szexualitás felfedezése, és a sok kötelező iskolai program, esemény és buli, amin részt kellett venni, de messze távol állt az ember komfortzónájától.

Röviden ezeket taglalja a film, de olyan húsba vágóan realisztikusan, hogy tényleg fújnom kellett, legszívesebben eltakartam volna a szemem, például az autós jelenetnél, a medencés jelenetnél, vagy az ajándék nyitásnál. Én speciel sosem tudtam jó, kreatív, személyre szabott ajándékot adni, de karácsonykor kellett, és mindig kínos volt. És ez most visszajött. De hiszek benne, hogy a kedves olvasó is, ha megnézi a filmet, fog benne olyat találni, ami feltép pár régi sebet, és belátja, hogy nem volt egyedül a problémával. Vagy éppen aki most jár még iskolába, reménysugárra lel, hogy van kiút, esetleg rájön, hogy ő a bunkó az osztályban, és talán megenyhül, mert látja, hogy milyen ez a másik félnek.

Nem akarok belemenni a továbbiakban spoilerekbe, mert nincs is mibe, csak a kedvet szerettem volna meghozni ehhez a filmhez. Csak annyit szeretnék megemlíteni, hogy a gimis mentort, Oliviat játszó Emily Robinson nevét meg kell jegyezni, mert gyönyörű, tipikus szomszéd lány érzését keltette, és a való életben rövidfilmeket rendez, mindössze 20 évesen! Ráadásul ő is ilyen témákat feszeget, elég csak azt a filmcímet írnom, hogy “Virgin Territory”.

Érdekesség, hogy PG17-tel vetítették Amerikában, ami azt jelenti, hogy a célcsoporthoz pont nem juthat el, pedig nekik igazán szükségük lenne erre a filmre. Magyarországon egyelőre nem került forgalomba, és nem is tudni, hogy mi lesz a sorsa. Sajnos felirat sincsen hozzá, csak az eredeti angol, de annyira nem vészes a szöveg, hogy ne lehessen érteni. A képek, a hangulat, úgyis magáért beszél, és eléri a hatását. Én 8/10-et adtam rá, kimentettem a képeket, és azonnal töröltem is le, mert bármennyire is tetszett és jó volt, egy jó darabig nem akarom újranézni, mert annyi emlék és seb jött elő.