Bodyguard – Ez volt az 1.évad

Ez a britek valamit nagyon tudnak. A Sherlockot is faltam, pedig azok másfél órás részek voltak, az End of the f**king world abszolút meglepetés volt, és most itt van a Bodyguard, ami bebizonyította számomra, hogy nem velem van a gond, hanem manapság minden másik sorozattal. Ez a 6 rész elő tudta belőlem hozni azt a lelkesedést, izgatottságot, és várakozási fokot, amit a 24 8.évada óta nem nagyon tudott semmi. Még a Strike Back vagy a Prison Break reboot sem! Megdöbbentett, gondolkodtatott, és helyenként úgy nyomott bele a székbe, mint egy vadászgép, maximális sebességen. Nem félnek olyat húzni, amire abszolút nem számítunk, igazi vérbeli tökös sorozat ez a Bodyguard, ami a 24 és a Homeland hibrid keveréke.

Bodyguard 1×01 – Megvan a brit Homeland?

Néha annyira jól esik angol sorozatokat nézni. Teljesen más a színvilág, a részek dinamikája, újdonságokat tudnak mutatni a karakterek szempontjából, és néha mocskosul, sőt húsba vágóan reálisak tudnak lenni. Amiket leírtam, azok pontosan illenek a Bodyguard pilotjára, ami számomra a semmiből érkezett. Jókat olvastam róla, meg hogy mennyire sokkolta a nézőket, úgyhogy tudtam, nekem ezt be kell próbálnom.

A befeszített állkapocs az új lebiggyesztett száj? Csak viccelek természetesen. Habár valóban van párhuzam Jack Bauer és David Budd között, de azért ne kezdjünk el egyből hasonlítgatásokba belemenni. Elég erős 20 perccel indított a sorozat, amivel bemutatták nekünk a főszereplőt, a már említett David Budd őrmestert. Akinek ismerősnek tűnik a színész, az azért lehet, mert ő volt Rob Stark a Trónok Harcából. Meglepődtem, hogy mennyire jól tudta árnyalni, az amúgy sablonnak tűnő karakterét, és mennyire reálisra hozta a figurát. Főleg az egyedül töltött pillanataiban, amikor nem a testőr szerepét játszotta, hanem igazi, emberi érzéseket mutatott a Közel-Keleten szerzett poszttraumás stressz miatt. A magánéleti szála pedig nekem talán a kelleténél jobban betalált. Amikor a konyhában beszélgetett, és szépen lassan megszületett a felismerés, na az engem is gyomorba vágott. (Ezeket a sorokat leírva is érzem a feszültséget és a diszkomfort érzést a mellkasomban.)

Pont ezek az apró események tették különösen pikánssá, hogy a labilis lelki állapotában egy politikailag más nézeteket valló minisztert kell megvédenie, aki a tetteivel és a mondataival még hatalmi harcot szíthat a brit parlamentben. Ennek kifejtését valószínűleg majd a folytatásban láthatjuk. Julia Montague belügyminiszter és az ő testőre David közti ellentét eleinte csak szimplán a másik fél nem ismerésének volt köszönhető, azonban a televíziós interjú után lévő párbeszédük úgy hullámzott érzelmileg, hogy az többet ért, mint az elején a feszült helyzet. Az utolsó pár mondat és utána a csend egészen durva volt.

És itt jutunk el oda, hogy miért érzem ezt a sorozatot az új Homelandnek. Senki nem fekete és fehér. És ez a főszereplőre, az elvileg jófiúra is igaz, akinek a tettei a jövőben alaposan kiszámíthatatlanok lesznek, tudván, hogy mi a feladata és közben mit gondol. Így hát erős kezdést kaptunk, az 57 perc elillant elég gyorsan, és mivel angol sorozatról van szó, ezért 6 epizód érkezik csak, amit ketten rendeznek 3-3 részes felosztásban. Egy újabb kiváló dráma körvonalazódik, és hiszem, hogy a minőségre sem lesz panasz. 7/10-re értékelném a pilotot, de ez csalóka, mert sokkal erősebb volt, én viszont akciófilmeken és politikai thrillereken edződtem. Aki szereti az angol sorozatokat, pláne ha komorabb, annak mindenképpen be kell próbálnia.