Miracle Workers: Oregon Trail – Vége a 3.évadnak

“Please, stay six feet apart.”

Nem hittem, hogy van visszaút a Miracle Workers számára, de innét volt szép nyerni. Akik régebb óta követnek, azok tudják, hogy nagyon nem voltam oda a 2.évadért, hiszen az 1.évados koncepcióból semmit nem vittek tovább. Így félve vágtam neki az új szezonnak, pláne, hogy az előzetes sem győzött meg. De szerencsére alaposan rám cáfoltak, hiszen már az évadkezdés is tele volt hangosan felnevetős pillanatokkal, és a játékidőt sem húzták, hanem mindig pont annyi volt, amennyit a sztori megkövetelt. (A 2.rész például alig volt 18 perces.) Előljáróban elmondhatom, hogy összességében tetszett az évad, bár voltak itt is döccenések.

Az előző évadban egyértelműen Steve Buscemi karaktere volt a kakukktojás, akit sokszor parkolópályáról kellett visszarangátni, hogy szerepeljen a részekben, ezúttal viszont Karan Soni “Dilinyós” szerepe volt az, akivel előzetesen rosszul kalkuláltak az írók. Ez a fejvadász, akit alakított, tipikusan egy, de maximum két epizód erejéig felbukkanó mellékszereplőként működött volna, így viszont sokszor csak tehernek éreztem. A probléma talán abban keresendő, hogy mivel magányos karakterről volt szó, külön történetszálat nem tudott kapni. Bár érdekes módon Benny esetében ezt sikerült megoldani. Szóval egy-két kellemesebb pillanaton kívül sajnos elpocsékolt lehetőség volt az ő stábban tartása.

Még a Jon Bass által alakított Todd Aberdeen is jobban illeszkedett a történetbe. Az ő karaktere univerzális volt, ennek köszönhetően sok poénforrást, és pláne kikacsintást engedett meg a készítőknek. A kedvencem egyértelműen a választás volt, ahol Trumpot parodizálták ki, és amerikai népet, de az agyatlanul vadászóknak is beszóltak általa.

Érdekes, hogy harmadjára is Daniel Radcliffe és Geraldine Viswanathan karakterei közt alkottak szerelmi szálat az írók. Sokat nem gondolkodtak a női szereplőn, szinte egy az egyben átemelték az értelmiségi, az átlagból kiemelkedő gondolkodású szerepet a 2.évadból. Sokszor katalizátora volt az eseményeknek, hogy Radcliffe tündököljön.

Mert hát valljuk be, ezt az évadot Ezékiel atya és Benny a kölyök, vagyis Steve Buscemi vitték el a hátukon. És jaj, mennyire jó, hogy így történt. Mindkét színész lubickolt a szerepben, és jobbnál jobb pillanatokat köszönhetünk nekik. Az atyával végre visszatértünk a csodatevés felé, amiért hálás vagyok, hiszen így hűek maradtak a sorozat címéhez. Az pedig, hogy Buscemi, mint kiélt, öreg banditát alakít, aki megtartotta a “The Teen” nevet, hát minden alkalommal felfelé kanyarította a szám szélét, hiszen a 30 Rockos “How do you do, fellow kids?” mém jutott eszembe.

A végére még kiemelném azt, amikor kikacsintottak az 1.évadra azzal, hogy Buscemi, mint Isten hangja szólt le Zeke atyához a kéményen keresztül, valamint a járványra is utaltak poénosan, mind rögtön az 1.részben, mind pedig a mormonos epizódban. Ezen kívül szerintem a főcím szenzációsan el lett találva, tökéletesen leutánozta a régi verziókat. Végül a szándékosan gagyi CGI. Gondolom lesz olyan, akit zavart, de nekem nem volt vele bajom. Az, hogy ebbe a korba, és ebben a stílusba helyezték el, sokkal elfogadhatóbb volt, és így talán könnyebben megoldották a járványügyi akadályokat is, valamint kevesebb tényleges külső helyszínen kellett forgatniuk.

Ez a jó tehát az antalógia sorozatokban, hogy bármikor vissza tudnak térni. Ez az évad sem volt annyira jó, mint az 1.évad, főleg az évad második fele kezdett sokszor unalomba átcsapni, de számomra mindenképpen jobbra sikerült, mint az előző, és ez főleg a két húzónévnek köszönhető. Berendelésről egyelőre nincs hír, úgyhogy ha ennyi volt, akkor főként kellemesen szórakoztam, de ha lesz folytatás, akkor mindenképpen ott leszek.

Strike Back: vége a 8.évadnak. És a sorozatnak is. Megint.

Akkor harmadjára is búcsúzzunk el a (2.évad óta) amerikai-angol koprodukciótól. Néhol rögös volt az út, de összességében úgy érzem, hogy megkaptuk a tökéletes akció-ponyvasorozatot. Eleinte csak egy főszereplőnk volt, John Porter személyében, akit Richard Armitage alakított, de méltó társa volt Hugh Collinson, akit Andrew Lincoln formált meg. Ő egyébként ezután a sorozat után kezdte el forgatni a The Walking Deadet.

Porter menekülését követően lépett színre a Scott-Stonebridge páros, akiket Aprics László zseniális rendezésének köszönhető csak „pajtiknak” hívtak, ha már egyszer így hívták egymást a magyar szinkronban. Az ő történetük azt hiszem tökéletesen le lett zárva, és szerencse a 6.évad fináléjában még egyszer felbukkantak, hogy életjelet adjanak magukról (és hogy megadják azt a lökést az új csapatnak, ami végül kirántotta őket a gödörből).

Ha pedig már megemlítettem a harmadik generációt, akkor ideje megnézni, hogy miként ért véget az ő lezáró évadjuk. Elöljáróban azt elmondhatom, hogy a 6.évad után (amit szeretnék elfelejteni, és lassan sikerül is), a 7.évad már elég élvezhető szintet hozott, és ezt a korrekt színvonalat a 8.évad is tovább vitte, sőt, egy ponton még meg is ugrotta azt, hogy aztán a végére inkább legyek hálás annak, hogy megtörtént a befejezés, mert az nem volt méltó a sorozathoz.

Innentől a 8.évad történetét fogom spoilerezni.

Strike Back 8×09 – Az igazság ára

Csupán másfél perc kellett, hogy a Strike Back eheti részében a semmiből akció és lövöldözés legyen. Hát melyik másik sorozat mondhatja ezt el magáról? Mindenhol máshol szépen alapozták volna az összecsapást, de itt egyből a közepébe ugrottunk. Bevallom, nagyon fog hiányozni a sorozat. Ha nem lett volna a 6.évad, akkor ez lenne a tökéletes ponyva-akciósorozat. Sajnos a reboot első évada teljesen félrement, azóta viszont megtalálták az írók a hangulatot, a karaktereket, és az akció is ismét jó minőségű.

Strike Back 8×08 – Az ellenségem ellensége

A Válaszcsapás az utóbbi hetekben valami olyan magas szintre emelkedett, amit nem hittem volna, hogy el fog érni a 6.évad tájékán, amikor a sorozat a mélypontján volt. Nemcsak hogy akcióban és taktikai megvalósításban javult hatalmasat, hanem színészi játékban, mondanivalóban, és a történet csavarosságában. Ebben az epizódban is olyan kérdéseket vetett fel, aminek megemésztése még időbe telik majd számomra.

Strike Back 8×07 – Bosszúra szomjazva

Már csak 3 rész van hátra az évadból, és az a helyzet, hogy eddig nagyon pozitív érzésekkel búcsúzkodok a jelenlegi egyetlen kedvenc akciósorozatomtól. Nem kímélik fizikálisan és érzelmileg a főszereplőket, a sztori nagyjából rendben van, és ha a történet sebességére abszolút nincs panasz. Sőt, ebben a részben túl is tolták, mert néha csak kapkodtam a fejem, hogy mi történik.

Strike Back 8×06 – Múlt. Jelen. Jövő?

A múlt heti igazán akciódús rész után most egy kissé szentimentálisabb epizódot láthattunk. Sok sorozat eljátszotta már ezt, és azoknál mind rájöttem, hogy mire megy ki a játék, de itt altattak. Nem hittem volna, hogy meg fogják lépni ami végül megtörtént, mert sosem volt ennyi vér az írók pucájában. Persze, hullottak eddig is a szereplők, de most mégis sikerült meglepniük, ami egy a 8.évadában járó sorozattól nagy szó.

Strike Back 8×05 – Előre hozott évadzáró

Ez igen! A 6.évados reboot óta szerintem ez volt a legjobb rész, amit kaptunk. Elképesztő akciók, pörgős sztori, és a végén egy nagy meglepetés. Fogalmam sincs, hogy mi vár még ránk ezután, de ez most nagyon jól össze volt rakva. Az egyetlen, ami miatt muszáj levonnom egy pontot, az a rángatózó kamera. Nem hiszem el, hogy valaki ezt élvezi egy teljes 45 perces részen át. Én picit meg is szédültem a végére. Ettől eltekintve meg tudom rá adni a 9/10-et. Ezt az epizódot szerintem párszor újra fogom nézni. A tovább mögött részletezem, hogy mire fel ez a magas pontszám.

Strike Back 8×04 – Itt a tömegpusztító, hol a tömegpusztító?

“There’s always one last mission.”

Lássuk, hogy mi történt a sorozatban, amit már senki nem néz rajtam kívül. Pontosabban 18-49 között ez az epizód 0.00-as rátát hozott, ami azt jelenti, hogy ennél jobban nem állhatott volna földbe. Pedig a 8×03-at többen nézték, mint az előtte lévőt. De egy utolsó évadnál ez már majdnem mindegy.

Pedig szerintem tartja a Strike Back azt a korrekt szintet, amivel minden héten elvagyok 45 percig. Nem lesz kötelező újranézés évente, mint a 2-5.évad (bár ezt is rég újráztam már), de korántsem annyira nézhetetlen, mint a 6.évad. Ráadásul a készítők is mindent bedobtak most, mert mindent szétlőttek, amit csak lehetett, és még fel is robbant, aminek fel kellett, valakinek pedig búcsút intettünk. A tovább mögött spoileresen kifejtem ezeket a ködös mondatokat.

Strike Back 8×03 – Az orosz kapcsolat

Újabb hét, újabb Strike Back. Nem nagyon nézek előzeteseket, és jobban is teszem, különben kiderült volna egy nagy visszatérő. Bár utólag megnézve nem is leplezték le a trailerben, amiért hálás vagyok, mert ujjongtam örömömben. Aki nem akarja ezt a nyáladzást olvasni, annak leírom, hogy egy viszonylag unalmas rész volt, amit a visszatérő szereplő a csapattal való dinamikája dobott fel, és mentett meg. Ezek után, hogy ennnyire körbeírtam a dolgokat, hogy vágjunk bele a tényleges spoilerekbe.