Rég volt már ez a rovat. Ezúttal a 70-es évekbe kalauzol el bennünket Jenna Coleman az új sorozatában a The Serpentben, ami egyébként a BBC One-on megy. Charles Sobhraj 1976-os letartóztatásának a történetét dolgozza fel, britekhez méltón minisorozatként. A színésznőt egyébként a Doctor Who-ból ismerhetik a legtöbben, ott 40 epizódban alakította Clarat.
Nem sok sorozatot néztem 2020-ban sajnos, de mivel a Netflixre felkerült szinkronnal, ezért adtam neki egy esélyt. Valamiért azt hittem, amióta csak hallottam a sorozatról, hogy ez egy gimis sorozat, ahol egy kiközösített fiú gyilkolászik az iskolában. Szerencsére nagyon nem erről volt szó. Sokkal jobb, átgondoltabb, csavarosabb, lebilincselőbb volt amit kaptam. Egy vérbeli nyomozós macska-egér játékot kaptunk egy kis természetfelettivel.
A történetről röviden azok számára, akik nem ismerik hozzám hasonlóan. Egy halálisten ledobja a listáját a Földre. Aki megtalálja, annak hatalmában áll bárkit megölni, mindössze annyit kell tenni, hogy beírja a nevet a listába. Fontos, hogy nem elég csak a név, az arcát is ismernie kell, így elkerülhető, hogy az azonos nevűek meghaljanak. Ezen kívül, ha meg lehet adni a halál módját is, de ha nincs megadva, akkor minden esetben szívinfarktus végez az illetővel.
Ez a lista egy bizonyos Jagami Lighthoz kerül, aki az iskola legokosabb diákja, és erős igazságérzettel rendelkezik. Úgy dönt a lista tulajdonosaként, hogy elítéli azokat a bűnözőket, akiket vagy nem tud elkapni a rendőrség, vagy -az ő értékrendje szerint- halálbüntetést érdemelne. Az isteni hatalom egyhamar megrészegíti Jagamit. Egyszerre kívánjuk a bukását, de közben meg abszolút meg tudjuk érteni, hogy mit miért tesz.
Persze a gyilkosságsorozatra a rendőrség is felfigyel. Az érdekesség, hogy a rendőrség és a média által Kira névre keresztelt gyilkos utáni nyomozást, maga Jagami apja vezeti. Mivel nem jutnak egyről a kettőre, és nem értik, hogy mi történik, ezért felfogadják a szuperdetektívet, L-t, akivel még nem volt olyan, hogy ne tudott volna egy ügyet megoldani. L karaktere is nagyon érdekes. Nehezen barátkoztam meg vele, és Jagami még mindig szimpatikusabb, de vitathatatlan, hogy zseniálisan meg lett alkotva. A stílusa, az észjárása, a személyisége.
Amitől zseniális ez a sorozat, az az, ahogy egyes helyzeteket milyen pazarul old meg. A lista elrejtése, a megfigyelés kijátszása, a gyanú elterelése, de legfőképpen Jagami és L gondolkodásának bemutatása, ahogy a két ellentétes pólus ugyanazt a dolgot két ellentétes irányból közelíti meg, de végül mindketten ugyanoda jutnak, így egyik sem tud a másik eszén túljárni.
Bevallom, engem nagyon meglepett, hogy egy anime ennyire jó, és ennyire komoly. Persze belecsempésztek japán elemeket, és tiniket bevonzó szálakat, Amane Misza karakterével, de egyáltalán nem tolták túl. Pont annyit kaptunk, amit még el lehetett viselni.
Nem is akarok jobban belemenni, mert ezt átélni kell. 1 évadosnak írják, ami 37 részt jelent, de én kettészedném a történetet. Van valahol a fele után egy nagy törés a sorozatban, ami után kvázi második évad kezdődik. 22 percesek a részek, amiből az első másfél perc az intro, és az utolsó nagyjából 1 perc a stáblista, szóval 18-19 perc egy epizód. Könnyen darálható, nem húzza az időt. Ha az első 3 rész elkap, akkor nagyon fogja a néző élvezni, mert mindig újabb és újabb dolgokra derül fény, újabb konfliktusok jelentkeznek és újabb kérdéseket vet fel, amire válaszokat ad. És mindez teljesen logikusan következik.
Kétség kívül az egyik legjobb anime lett, aminek az első harmada szerintem a valaha volt legjobb anime sorozat, utána kicsit kevésbé érződik tökéletesnek, míg az utolsó harmad inkább csak korrekt. 8/10-et adok a sorozatra.
Aki ismer, az tudja rólam, hogy nem szeretek belevágni 1.évadokba, mert félek, hogy ha nem nézik elegen, és elkaszálják, akkor feleslegesnek érzem a rá szánt időt, bármennyire is tetszett addig. Sőt, képes vagyok évad közben megállni, hiába van még hátra valahány rész, ha bejelentették már a kaszát. Meglehet, hogy ez az én egyéni problémám, majd dolgozok rajta.
A sok pozitív visszajelzést látva viszont muszáj volt kivételt tennem a Ted Lassoval, több okból is. Egyrészt, mert focis sorozat, ami ritkaság számba megy, másrészt berendelték a 2.évadot (és a 3.évadot?) is. De mindezek mellett, már nézés közben jöttem rá, hogy annyira feelgood ez a történet, hogy annak is ajánlaná az ember, aki amúgy nem érti vagy nem szereti a focit.
A történet középpontjában a címszereplő Ted Lasso áll, akit az USA-ból, egy amerikai focicsapat edzői posztjáról érkezik egy fiktív angol elsőosztályú, vagyis Premier League-ás csapat, az AFC Richmond élére. Ted, az örök optimista elvállalja az állást, mert úgy hiszi ez a távolság jót tesz a házasságának. A focihoz fikarcnyit sem értő edző szép lassan kivívja a csapat elismerését és tiszteletét egy rendhagyó úton, emberséget tanúsítva.
Habár az évad vége keserédes, mégis tökéletes ívet írt le ez a 10 rész, és azt kell, hogy mondjam, hogy a végkicsengése is nagyon reális. Valamint az is nagyon sok erőt tud adni, hogy Tednek is megvan a baja a magánéletében, mégis pozitívan tud az emberekhez állni, ez pedig ráragad mindenkire, bármennyire is ellen próbálnak állni.
Ennek példaértékűnek kell lenni, és remélem ebből tanulni is tudhatnak egyesek. Mert ebben a mai világban, ahol egyre inkább szétszakad a társadalom, a legnagyobb erő egyre inkább az empátia. Márpedig a Ted Lasso ebben csillagos ötös, és nem lehet mosoly, vagy néhol vigyorgás nélkül nézni a képernyőn történteket.
Ted legnagyobb drámai pillanatánál összeszorult a szívem. Nagyon át tudta adni a sorozat azt, amit közvetíteni szeretett volna. És az, ahogy pont az karolja fel, aki a legjobban kívánta a bukását, még inkább katarzisba juttatta a jelenetet. A dartsról meg már nem is szólva!
A főbb mellékszereplők útjai sablonosnak tűnhetnek, de mind-mind tökéletesen illeszkednek a nagy kirakósba. A parasztból (és most nem a szó átvitt értelmében értve) lett király, vagy királynő is jól működik két szálon is, míg a kemény és zord külső mögött rejtőző érzékeny férfi felfedése is kellemes pillanatokat hozott.
A Ted Lasso 1.évada, aminek egyébként egy 2013-as gag adta az alapötletet, aminek 1 évvel később lett folytatása is, nagyon betalált minden szinten, számomra az év újonca, így jár is rá a 8/10, hogy mehessen feljebb is, illetve volt, amit kicsit untam, ezért nem ütötte meg a 9-est. Innentől kezdve viszont félek, hogy a folytatás nem fogja tudni hozni ezt a színvonalat, de ne legyen igazam, hiszen az évad végkicsengése egy izgalmas, új utat vetít előre, amiben szintén bőven van potenciál. Plusz a videók alapján még van mit feldolgozni. Remélem minél előbb megkapjuk. Egyébként szerintem áldokumentarista sorozatként is működött volna.
Ui: Ti kit adnátok Ted Lasso-nak magyarhangként? Nekem valamiért egyértelmű, hogy Széles Tamás kell ide. De Makranczi Zalánt is el tudom képzelni, ha ráérez a karakterre.
A Retrospektív 2020-ban már írtam, hogy újra kedvet kaptam az olvasáshoz, és nyitottam más, eddig nem olvasott írók munkái felé is, aminek főként pozitív eredményei lettek. Az egyik ilyen eredménye, hogy a lent olvasható lista megvalósult. A 2019-es 0 befejezett könyvhöz képest 2020-ban igen termékeny voltam.
Egyébként a legnehezebb számomra az, hogy eldöntsem, melyik könyvet olvassam el. Túl sok a lehetőség, és sokszor a fülszöveg nem elegendő a döntés meghozásához, így véleményekre és értékelésekre kell támaszkodnom a kiválasztáskor. Szerencsére jól nyúltam bele, és pozitívan emlékszem vissza az olvasottakra. Amúgy is ígértem (főleg magamnak) könyves bejegyzéseket, hát most tessék!
negyedikfalblog.wordpress.com 