Mégkésve, de nem elfeledkezve, hiszen ma 1 éve ért véget a sorozat. (Érdekesség: ezt a posztot január 24-én hoztam létre.) Ha gonosz akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy annyira meghatott a vége, hogy eddig nem tudtam szóhoz jutni, de ez nem igaz. Most viszont engedjétek meg, hogy egy hosszabb hangvételű bejegyzés legyen ez, egy kis visszaemlékezés a sorozatra, és hogy én hogyan találkoztam vele, végül pedig az évad második feléről, valamint a zárásról fejtem ki a véleményem.
Elöljáróban azt mondhatom spoilermentesen, hogy túl sok volt a kihagyott ziccer, lehetőség, és a sehová nem vezető, ráadásul lezáratlan szál, de a 19.rész elérte nálam a katarzist, a 20.rész pedig egy olyan lezárást adott, amit ha nem is pont így oldottam volna meg, de eléggé hasonló befejezést gondoltam én is a sorozatnak, és a Winchester tesóknak. 100%-osan így sem voltam elégedett, de csak sikerült könnyeket csalni a szemembe.
Számomra a Netflix inkább sorozatokban tud nagyot alkotni, filmekben kevésbé. Bár mostanában úgy érzem, hogy előbbiek is egy kaptafára épültek. Mostanáig. Megérkezett az Arcane, vagyis a League of Legends nevű játék alapján készült sorozat, amit hatalmas várakozás övezett, ami miatt magasan voltak az elvárások. És hihetetlen, de sikerült megugrani ezeket.
Én 2013 végén kapcsolódtam be a 2009 óta futó játékba. Eleinte nagyon jó közösségkovácsoló ereje volt, néhány barátomat is ennek köszönhetem, de minél nagyobb lett a játékosszám, annál jobban megromlott a viselkedés. Habár a játék mellett kidolgozták a karakterek háttértörténeteit is, hogy miért néz ki úgy ahogy, miért használ olyan fegyvert amilyet, de én sosem olvastam el ezeket, mert nem tartottam fontosnak. Lehet, hogy hiba volt, ugyanis az első 3 rész után (ami tulajdonképpen az act 1-nak felel meg), azt kell mondanom, hogy itt sokkal komplexebb történeteket kapunk, mint amilyenre számítottam.
Amikor bejelentették, hogy érkezik a LoL sorozat, ráadásul animációs formában, nem nagyon lelkesedtem az ötletért. Mindig is látni szerettem volna a karaktereket élőszereplős valójukban. Ráadásul, ahogy fentebb is írtam, nem gondoltam, hogy a sablonos sztorikon felül tudnak bármi újat mutatni, pláne a Netflixen, akik megadják az alkotói szabadságot, és a büdzsé is elég nagy rá, de valahogy mégis ugyanolyannak érződik minden. De szerencsére nem így történt.
A történet középpontjában több a játékból ismert karakter is van, de nem feltétlenül az ismert formájukban, és ez teljesen rendben van. Kíváncsi vagyok, hogy akik semmit nem tudnak a játékról, azok milyen szemmel nézik Vi, Powder vagy épp Jayce fejlődését. Mert bizony bőven nem járunk még a végén, ahova el fognak jutni.
Ami lenyűgözött, hogy mennyire okosan fel van építve a világ. Tény, hogy az alapanyag megvolt hozzá, de még a háttérben álló alakokról, vagy a falon lévő tárgyakról, feliratokról is meg tudom mondani, hogy az miért lett úgy, ahogy képernyőre vitték. Emellett több társadalmi problémát is feszeget a sorozat, a leghangsúlyosabb a gazdagok és szegények közti különbség, de a személyes drámák is ütnek. Nem csak a véresség és erőszakosság miatt (hiszen ilyen ez a világ), hanem dráma miatt sem való gyerekeknek. A történetfolyam pedig egy másodpercre nem ereszt, pedig engem általában könnyű ilyennel elveszíteni.
Lehet, hogy azért, mert ismerem az alapot, és elfogult vagyok, és ezért ténylegesen érdekel, de jól vannak adagolva az akciók, és a karakterépítések. Egyszerűen nem unatkozik a néző egy pillanatra sem. De ha valakinek túl érthetetlen a történet (amit kétlek), akkor is a látvány önmagában elviszi a hátán az egészet. Mint említettem, fintorogtam az animációs megoldás hallatán, de amit végül kaptunk, az gyönyörű lett, és friss.
Csak áradozni tudok a sorozatról, és szerencsére a második és harmadik részekre sem ült le, ahogy a legtöbb sorozat teszi, hanem folyamatosan pakolt rá újabb lapátokkal. Aki nem játszott a játékkal, nem ismeri a karaktereket, annak is egészen nyugodtan tudom ajánlani, mert az easter eggek nem fontosak a sztori szempontjából, azok értése nélkül is élvezhető.
Ki akartam emelni egy-egy jelenetet, de képtelenség. Mindhárom részre 8/10-et adtam, mert bár tényleg nagyon jó volt, tudom, hogy még mindig tud hova fejlődni, és remélem fog is az Arcane. Illetve azt is remélem, hogy lesz 2.évad, vagy egy spin-off, vagy egy másik terület, más szereplőkkel, mert a történetmesélés és az animáció olyan profi szinten van megvalósítva, amilyet ritkán látni.
A 24 a kedvenc sorozatom, és kár is lenne tagadni. Habár fejből tudom nagyjából az összes részt, tavaly mégis úgy döntöttem, hogy újranézem a sorozatot, nagyjából 10-12 évvel az első rátalálása után. És ha már így tettem, akkor bőszen jegyzeteltem. Ennek eredménye, hogy most viszonylag frissen (azóta már a 2.évaddal is végeztem) tudok nyilatkozni a sorozat nyitó szezonjáról. Érdekes, hogy mennyi mindent máshogy láttam tizenéves fejjel, mint most, a 30 küszöbén. Részletek a tovább mögött. Egyébként úgy tervezem, hogy mindegyik évadról lesz írás, de az évadértékelők úgy fognak következni, ahogy haladok az újranézéssel.
“Terroristák az egyik elnökjelölt életére törnek. A feleségemet és a lányomat elrabolták, és lehet, hogy a munkatársaimnak mindkettőhöz közük van. Jack Bauer szövetségi ügynök vagyok. És ez életem leghosszabb napja.”
Minden egy kaliforniai elnöki előválasztással kezdődött, a többi már csak történelem. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ez volt a sorozat, ami újraalkotta mindazt, amit előtte a tévézésről gondoltunk. Mint olyan sokakat, engem is ez a sorozat tett igazi junkievá. A 9+1 évadot (8 teljes és egy “fél” évadot, valamint egy rebootot) megélt széria forradalmit alkotott az osztott képernyős és valós idejű események bemutatásával, valamint a patika pontossággal megírt cliffhangereivel, ami miatt nem lehetett abbahagyni a nézését. Ez volt a 24, ami 2001. november 6-án kezdődött a FOX csatornán.
Története során természetesen sem a stáb, sem maga a sorozat nem maradt díjazás nélkül. Amíg műsoron volt, minden évben kapott Golden Globe, illetve Emmy-jelölést, kivéve 2008-at, mert abban az évben a forgatókönyvírók sztrájkja miatt nem volt új évad. Ebből a 203 jelölésből 70-et pedig bizony be is zsebelt; a Legjobb Televíziós Dráma, a Legjobb Színészi Alakítás, zene, hang, kaszkadőr, mellékszereplő, vágás és még sorolhatnám, hogy milyen kategóriákban. Összességében mondhatjuk, hogy a készítők mindent elértek a sorozattal, amit szerettek volna.
A főszereplő az ikonikus Jack Bauer, a Terror-Elhárítás szövetségi ügynöke volt, akit Kiefer Sutherland alakított. Rengeteget változott az évadok során mind kinézetében, mind játékban, mind személyi kultuszában. Ahogy szezononként nőtt a tét, úgy az eleinte családapa, aki csak vissza akarta kapni a családját, végül Amerika egyik legnagyobb és elpusztíthatatlan hősévé nőtte ki magát. A “Damn it” kifejezés pedig már szállóigévé vált a rajongók számára, de sokan a mai napig ővele azonosítják. (Sokszor mondták a rajongók vicceskedve, hogy „Jack Bauer for the president!”, hát tessék, a Designated Surivorben az lett!)
A CTU (Counter Terrorist Unit), vagyis a Terror-Elhárítás volt a 7.évad kivételével (mert akkor az FBI volt) mindig a fő kormányzati szerv, akik az aktuális terrortámadást meg akarták állítani, és megóvni a hazát. Ez többségében sikerült is. A CTU helyszíne az első 6 évadban Los Angeles volt, de utána láttuk a New York-i irodát a 8.évadban, a Live Another Day-ben a Londonba kihelyezett állomásukat, valamint a Legacy rebootban a Washington-i csapatot. Minden évadban más és más a probléma került terítékre, bár egy idő után úgy érezhettük, hogy ugyanazt látjuk, csak más köntösben. Sokan felrótták hibának, hogy nem eléggé változatos, de közben mégis új és új dolgokat találtak ki az írók. Láthattunk bosszútól kezdve atombombán át, biológiai- és vírustámadásig mindent. Mindeközben pedig nem egy elnököt elfogyasztott a széria, akiket vagy eltávolítottak a posztjukból, vagy eltettek láb alól.
Megkockáztatom, hogy a 24 volt az első sorozat, ahol az Amerikai Egyesült Államok elnöke fekete volt. Az első évad tulajdonképpen egy kis részben eköré a téma köré is épül. Ez ugyanis akkoriban eléggé furcsa gondolat volt, míg napjainkban elmondhatjuk, hogy Barack Obama nyolc évet is ült az Ovális Irodában. (Halkan megjegyzem, hogy a hetedik és nyolcadik évadban az USA elnökét Cherry Jones alakította, aki egyes vonásaiban eléggé hasonlít az elnöki posztért is versengő Hillary Clintonra. Akkoriban fel is rótták a sorozatnak, hogy burkoltan próbáltak hatni a szavazókra.)
David Palmer, akit Dennis Haysber játszott, az egyik legközkedveltebb elnök volt a szériában és a televíziós sorozatokban egyaránt. Karakteres figura, remek színészi játékkal, tökéletesen illett a szerepre. Akit még érdemes kiemelni, az az egyik utódja, méghozzá a Charles Logan elnököt alakító Gregory Itzint. Remekül játszotta ugyanis a kissé bizonytalan vezetőt, aki bármennyire is alacsony volt, mégis nagynak akart látszani. A rajongók is imádták gyűlölni, hiszen későbbi évadokban is viszont láttuk.
A 24 Jack Baueren kívül is tudott mindig nagyot alkotni főbb szereplők terén. Jack lánya, Kim állandóan bajba került a korai évadokban (puma!), amiért foghattuk a fejünket. Tony Almeida karaktere lett a legárnyaltabb és többször váltott oldalt a jó és a rossz között, mint bárki a sorozat történetében. Jack nagyjából két-három évadonként „elhasznált” egy barátnőt is. Szegényeknek nem volt jó soruk. Ahogy pedig az a sorozatban is elhangzott James Heller szájából, akihez Jack hozzáért, az előbb-utóbb meghalt. Ez persze nem volt mindig így, de elég sokszor sajnos igen. Bár ellenpéldát nem tudnék mondani.
A kivételek sorát erősíti Chloe O’Brian, aki az első számú kedvence volt a rajongóknak. Ő volt Jack jobbkeze, a számítógépzseni, aki nélkül főhősünk sokszor bajban maradt volna. De megemlíthetném még az első három évadból Cherry Palmert, akit imádtunk utálni. Számos nagyobb, ismertebb név is megfordult az évadokban, így láthattuk a jó, vagy éppen a rossz oldalon többek között Xander Berkeleyt, William Devane-t, Katee Sackhoff-ot, Freddie Prince Jr.-t, Anil Kapoor-t, Arnold Vosloo-t, Dennis Hopper-t vagy éppen Jon Voight-ot is.
Ha kedvenc évadot kellene választanom, akkor nehéz lenne a döntésem, ugyanis mindegyik valami miatt kiemelkedő. Igen, még a sokak által gyengének tartott hatodik évad is, mert mindenhol voltak hullámvölgyek. Egyébként az írók az egyik Comic Conon elárulták, hogy egy aktuális évad megalkotásakor nagyjából 17 epizódnyi történetet találnak ki, így a többit, azaz plusz hét részt fel kellett tölteniük mellékszálakkal, és időhúzással. Ezért kényelmesebb számukra a 12 részes formátum, ami a 24: Legacy-ban nem feltétlenül sült el jól.
És ha már 24: Legacy. A FOX csatorna úgy döntött 2016-ban, hogy feltámasztja a sorozatot, de ezúttal Kiefer Sutherland nélkül egy új szereplő történetét mesélik el. Új város, új szereplők, új veszély és rövidebb forma. Sajnos a színvonalat már nem tudták hozni, és a nézettség sem hozta még a korrekt szintet sem, úgyhogy Eric Carter (Corey Hawkins) története véget ért egyetlen évad után. Talán nem is baj. Indiában, épp az említett Anil Kapoor főszereplésével, megvették a jogokat, és két évad el is készült az eredeti alapján, bár jó pár változtatással.
Lehet, hogy a nosztalgia beszél belőlem, de tekintve, hogy az utóbbi 1 évben újranéztem az első 2 évadot kijelenthetem, hogy manapság kihalt ez az ilyen magas fordulatszámú, vérbeli akciósorozatok műfaja, amit én nagyon sajnálok. Amíg Kiefer Sutherland aktív, addig én reménykedek, hogy valaha készül egy végső lezáró film, habár a 9.évad végébe bele lehet magyarázni, hogy mi lett Jack sorsa, de úgy gondolom, hogy pont az Oroszországba való szállítása adna lehetőséget egy esetleges kettős ügynök történetszálra. Hiszen mi lenne nagyobb csavar, ha nem az, hogy Amerika hőse válna ezúttal az országa első számú terrorfenyegetettségévé. Erre kevés esély van, és látva a feltámasztásokat, lehet, hogy jobb is ennyiben hagyni a sorozatot, mert így marad meg szép emlékként.
negyedikfalblog.wordpress.com 