Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy Darren Shan az egyik, vagy ha nem a kedvenc íróm. Szinte egész életemen keresztül végigkísértek a könyvei, és mindig le tudtak kötni. Eleinte még az egyik nagyobb bevásárló központ könyves részlegén olvasgattam a regényeit, még a tizenéves korom elején. Aztán ahogy én is érettebb lettem, úgy írt ő is véresebb, félelmetesebb, nyomasztóbb történeteket. De mindig képes volt elvinni egy olyan világba, ami magával ragadott, és beszippantott. A vele való személyes találkozás pedig maradandó pozitív élmény volt.
Pont emiatt nagyon vártam az idén megjelenő Archibald Lox könyvet, amit előrendeltem, és limitált kiadással rendelkezem belőle. Egyrészt, mert tényleg szeretem Darren könyveit, másrészt a Zom-B sorozat bukásának megismétlődését akartam elkerültetni azzal, hogy pénzt fektettem az új könyvkiadó vállalkozásába, hogy újra életet lehel a hazai DS rajongókba.
A hosszú körítést követően a lényeg, hogy sajnos nagyon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket ez a könyv. Sőt, mondhatni majdnem minden fronton elvérzett. Nagyon szerettem volna, ha jól sikerül, de sajnos ez lett a legkevésbé kedvelt regényem tőle. Gyorsan újraolvastam az első három vámpír könyvet, miközben az Archibalddal küszködtem, hogy rájöjjek, hogy bennem van-e a hiba, és túl idős lettem-e ezekhez a könyvekhez, de nem. Azokat még mindig imádom. A Rémségek Cirkuszát konkrétan 3 nap alatt felfaltam. (Ha befejezem annak a 12 kötetnek az újraolvasását, arról is jelentkezek egy ennél sokkal pozitívabb élménybeszámolóval.) Ezek után még fájóbb volt a kontraszt, amit ez a könyv okozott. Ez a fájdalmasan őszinte személyes véleményem lesz a könyvvel való csalódottságommal kapcsolatban, de muszáj leírnom, hiába írnak róla csak jókat.
“Archibald Lox: Az Elveszett Hercegnő – Könyvkritika” Tovább olvasása
negyedikfalblog.wordpress.com 