Egy ideje már nagyon vágyom egy jó összeesküvős akció-thrillerre. Próbálkozások ugyan voltak, de valamin mindig elcsúszott a dolog, és csak leerőltetni tudtam, és azt hazudni, hogy nem volt rossz. Azonban a Netflixes The Night Agent már az első kedvcsinálóval megvett, ami rendkívül minimalista volt, de mégis egyben felizgatta a fantáziám, hogy mi lesz ez a sorozat. A sorozat Matthew Quirk regénye alapján készült, amiből szándékosan nem olvastam semmit, és tudomásom szerint nem jelent meg magyarul.
Annyit mutattak kiírva, hogy van egy telefon a Fehér Ház alagsorában, ami soha nem csörög. Persze az előzetesben megszólal. Látványos vágóképek, és ennyi. Végre egy előzetes, ami mértéktartó tudott lenni, és nem lőtt el mindent. Ezek után persze, hogy vártam, hogy mi lesz belőle, pláne, hogy egy karakteres főszereplőt is tudtak találni Gabriel Basso személyében. Elsőre nem gondolná róla az ember, hogy ő a tipikus akcióhős, de az a néhány kép, amit láttam a sorozatból, meggyőzött, hogy nagyon jó lesz a szerepre. A tovább mögött spoileresen leírom, hogy az 1.rész mennyit sikerült megugrani abból, amit elvártam tőle.
Mostanában pilot bepróbálós hangulatomban vagyok, és ennek eredménye, hogy nulla előtudással elindítottam az Elvis, a titkos ügynököt a Netflixen, miért ne alapon. 30 perc egy epizód, animációs, az Archer készítőitől. Az alapötlet, miszerint Elvis Presley valójában a kormány egy titkos kém programjának egyik ügynöke, akkora blődségnek hangzott, hogy ebből csak jól jöhet ki egy sorozat, ha jók az írók. Nos, többé-kevésbé sikerült nekik. A vérrel és a káromkodással nem spóroltak, de nem is kell igazából többet tudni, mert minden aköré épül, hogy Elvis egy kém, és felkerült valakinek a halállistájára.
Rögtön azzal kezdeném, hogy az animáció valami agyeldobósan gyönyörű. A legtöbben a Pókverzum film képregényes látványvilágáért vannak oda, de ha nekem azt mondják, hogy képregényes egy animáció kinézete, akkor egyből ez jut eszembe. Tényleg mintha egy megelevendett képregényt néznék. A színek, a formák, a játék a képkockákkal, az akciójeleneteknél a süvítő háttér. A szememnek nagyon jól esett.
És körülbelül ennyi is a pozitívum. Hogy miért titkosügynök Elvis, arról nem sokat tudtunk meg. A haverja Bobby is csak felületesen lett bemutatva. Itt van, vannak ketyeréi, amivel ellátja Elvist, és ennyi. A csimpánz haver pedig szállítja az őrült drogos pillanatokat. Aztán megjelent CeCe, a badass kémnő, akiről azt hisszük, hogy a jó oldalon áll, aztán elbizonytalanítják a nézőt.
Az biztos, hogy jobban is fel lehetett volna építeni ezt a 30 percet. Bár tény, hogy ha a 70-es évekre fognak reflektálni ilyen véres, és agyament módon, az sokkal jobban bejön, mintha egy élőszereplős sorozatra rádobtak volna egy filtert, hogy sárgás és kopottas legyen a színvilág.
Érdekesség, hogy az egyik készítő Priscilla Presley, Elvis felesége. Nagyon menőnek tartom, hogy rábólintott erre a projektre, mert nem biztos, hogy minden özvegy képes lenne rá. Nyilván van az a pénz, de itt szerintem más dolgok is meggyőzték.
Elvisnek egyébként nem kisebb sztár, mint Matthew McConaughey adja a hangját, de a szárnysegédjei is olyan ismert színészek hangján szólalnak meg, mint Kaitlin Olson (Felhőtlen Philadelphia, Mick kell a gyereknek), vagy Johnny Knoxville (Jackass), és a titokzatos, sötétbe burkolózó tábornok Don Cheadle (Vasember, House of Lies, Black Monday).
A magyar szinkronról pedig annyit, hogy Ember Márk lett Elvis hangja, ami magához a rajzolt animációhoz illik, de számomra tök jellegtelenné és rideggé tette a karaktert. Patkós Mártont viszont élvezet hallgatni Bobbyként. Nagyon különleges a hangja, remélem sokat halljuk még. Gáspár Kata lett CeCe, aki jól hozza a flegma kém karaktert, de ide igazából több opció is szóba jöhetett volna, nem lett volna szerintem érdemi különbség. És végül Lengyel Tamás, mint a Tábornok. Ő jó abban, hogy promótáljon valamit, meg szöveget felolvasson, de nekem nem tud elég érzelmet átadni a hangjával. Olyan volt őt hallgatni, mintha csak felolvasná a szöveget. Az orgánuma jó, és kiabálni is jól tud. De a finom érzelemváltozásokat nem tudja megcsinálni. Ezért sajnálom, hogy ő lett Daredevil végleges hangja az MCU-ban.
Összefoglalva nem értem, hogy a Trakton miért húzták le ennyire a sorozatot a pontosztók, mert korántsem egy bűn rossz, nézhetetlen animáció, csak hiányzik belőle az a valami plusz, ami kiemeli az átlagból. Agykikapcsolós szórakozásnak nekem megteszi, ráadásul a látvány elviszi a hátán. A 70-es éveket pedig nem szeretem, de az itt ábrázolt hangulatot be tudom fogadni simán. Szerintem végignézem az évadot, mert úgyis könnyebben veszem rá magam a fél órás epizódokra mind vacsora, mind pedig elalvás mellé. Az Archert 1 évadnál nem tudtam tovább nézni, de ez más hangvételű. Jobban simul az én ízlésvilágomhoz.
Tavaly év végén, számomra a semmiből érkezett a Netflixre egy olyan politikai akció-thriller a Treason személyében, amit szeretek. A poszt igazából azért született meg, mert ez a sorozat világított rá, hogy van egy zsáner, amibe az Árulás is tartozik, amit szeretek és közben unok.
Szinte az összes ilyen sorozat arra épül, hogy elrabolnak valakit, áruló van, akció, üldözés, és egy sötét összeesküvés, ami egészen a legfelső politikai szintekig fajul. Itt sem volt más a recept, sőt, sablont, sablonra halmozott, és bot egyszerű volt a történet, de a megvalósítás olyanra sikeredett, ami miatt nem tudok haragudni rá. Mert az biztos, hogy lelkiismeretesen odatette magát mindenki, aki az írószobán kívül az elkészítésén dolgozott. A látvány, az akció, a hangulat, az apró, de fontos dolgok, mind jól volt kidolgozva, már ami az írószobán kívülieket illeti.
A legnagyobb pozitívum, hogy nagyon pörögtek az események. Egy másodpercre sem engedi a nézőt a sorozat, és ilyet már nagyon rég nem tapasztaltam. Amikor lassított, akkor is utána rákapcsolt, vagy jött egy akciójelenet, egy fordulat, vagy egy árulás. Ez viszont mégis nagyon közepes-kategóriás érzést keltett bennem, mert közben úgy éreztem, hogy nincs idő elmerülni a motivációkban, a karakterekben. De ha meg egy sorozat ezt csinálja, azt meg unom, és nehezebben veszem rá magam.
Na és pont emiatt viaskodok. Mert az van a fejemben, hogy miért is nézem, ha közepes? Márpedig egy 6/10-nél nem éreztem jobbnak. De közben meg nem tudom abbahagyni, és valahogy nagyon könnyen fogyasztható. Plusz a 35-40 perces részek is üdítők a manapság látott 50+ percekhez képest. Ráadásul csak 5 rész, így könnyebben rávettem magam a befejezésére.
A legnagyobb indok mégis, ami miatt belekezdtem, az Charlie Cox, mint Adam Lawrence. A Daredevil óta bírom a színészt, és itt egy teljesen más szerepkörben láttam, ráadásul más szinkronhanggal. A pisztoly nem állt jól a kezében, és kicsit hiteltelen volt, mint igazgató, de azon kívül nem lehet rá panasz. Hozta, amit a történetből ki lehetett hozni.
De a prímet mégis a női karakterek vitték. Adam felesége Meddy végre egy olyan női szereplő volt, aki aktívan részt vett a történetben, és fontos szerepe is volt. Nem kellett megmenteni, nem neki jutott a negatív értelemben vett dráma, hanem igenis kemény volt. Szépen építgették őt, hogy a fináléra eljusson oda, ami egy szép jellemfejlődés volt. A másik fontos szereplő pedig Kara Yusova volt. Ő volt a legaktívabb a főbb karakterek közül, ő vitte előre mindig a sztorit, mégis őt éreztem a legsótlanabbnak. De egy ilyen ponyva-szerű thrillernél belefér.
A szinkronról is mindenképpen szeretnék említést tenni. Nem mindennapi hangokat választott a szinkronrendező, és pont ezért nekem nagyon működött. Charlie Cox ezúttal Mészáros Béla lett, és ennyire tökéletes választást nem is lehetett volna. Na jó, talán még Orosz Ákos is az lett volna. Trokán Nóra hangját én alapvetően nem szeretem, de itt Maddyként tökéletes volt. Kara pedig Tompos Kátya lett, ami szintén telitalálat. Valamint Illés Gergely hangmérnök nevét jegyezzük meg, mert amilyen itt a keverés volt, olyat nagyon ritkán hallani. Tökéletes volt az atmoszféra, tényleg olyan volt, mint ha ott lennének a szinkronhangok, abban a teremben, ahol épp beszéltek.
Nem váltja meg a világot a Treason, nem lesz klasszikus, sőt, valószínűleg év végére már nem is fogok rá emlékezni. De egynek jó volt, elvoltam vele, lefutotta a kötelező köröket, és komfortosan éreztem magam a nézése közben. Márpedig ilyen már rég volt. Mintha régi országos akció-thrillert néznék, amiket úgy hiányolok manapság. 5×40 perc, szóval körülbelül 3 és fél óra alatt le is lehet darálni. Plusz, amikor arra gondoltam az utolsó rész nézése közben, hogy semmi fordulatot nem fog tudni hozni, akkor húzott egy meglepőt, ami bátor volt, és tetszett. Egy hétvégi sorozatnak jó, és annak ajánlanám, aki kevésbé gondolkodós, inkább ponyva-popcorn akciót akar látni. Ahhoz felért, de semmi több.
A Netflix aranytojást tojó tyúkja a 4.évadra érte el a csúcsát. Legalábbis számomra. Sok minden értelmet nyert az előző 3 évadból, és minden szinten hozta a maximumot.
Bevallom, én az 1.évadot nagyon nem szerettem. Szerintem az első 4, de talán 5 rész rém unalmas és lassú volt, de valahogy mégis átszenvedtem magam rajta. A 2.évad volt eddig a kedvencem, mert már történtek olyan események is, amik nem csak alapozták, de tovább is vitték a történetet, és emellé a sötét tónus is megmaradt. A 3.évad talán pont ezért nem volt számomra olyan erős, mert bár ez sokkal fogyaszthatóbb volt, mint az előzőek, mégis a csili-vili világ, az erős színek, és a pozitívabb hangulat miatt elvesztette a báját.
A 4.évad ugyan részben ezt vitte tovább, de mégis vissza tudott hozni valamit az első 2 évadból, miközben elkezdtünk válaszokat kapni szinte mindenre. Nem volt tökéletes ez az évad sem, de nagyon közel járt ahhoz. Ahogyan a négy párhuzamosan futó főbb történetet vitték, és végül találkoztak a végén, azt nagyon profin csinálták. Igaz, lehetett volna egy-egy szál gyorsabb, eseménydúsabb, illetve néhány karakter találkozhatott volna korábban is, de a végére így minden a helyére került.
Akkor csapjunk a lovak és a spoilerek közé (annak számítanak még?) a tovább után! Jobb később, mint soha.
Biztos vagyok benne, hogy ennek a sorozatnak az egyik Mr.Bean epizód egyik jelenete adta az alapot. Konkrétan a piknikes rész, és azon belül is, amikor egy légy állandóan rászállt az édességére. Ezt kibővítették, belehelyezték egy nagyobb, mondjuk komplexebb történetbe, és kész is lett a Férfi a Méh ellen.
Trevor, akit Rowan Atkinson alakít -de nyugodtan mondhatnánk Mr.Beannek is, hiszen ugyanazt a karaktert hozza-, egy gazdag házaspár villájára fog vigyázni addig, amíg ők nyaralnak. Rögtön az 1.részben már felsorolják, hogy mi mindenre kell vigyáznia, amiből persze már sejthetjük, hogy ezeket fogja tönkretenni, összetörni, felgyújtani a nagyobb jó érdekében, hogy elpusztítsa a házba betévedt méhet (ami valójában egy dongó).
Az ő kettejük játszmájára épül a sorozat, és bravúros, hogy a méhnek is sikerült személyiséget építeni, ami egy meg nem szólaló állat esetében szép teljesítmény. Mondjuk néhány jelenetnél inkább Tom és Jerry érzésem volt. De Mr.Beannel és Tom és Jerrykkel példálózok? Hát nem csoda, hogy bejött a sorozat. De nem csak ezért.
A 9 rész 10 percekre lett szétszabdalva, ami nagyon jó ötlet volt. Szívesebben néztem végig így, mintha egy másfél órás filmet kellett volna letudnom. A 10 perc viszont gyorsan eltelt, pörgött, és jól volt felépítve. Ezt a formátumot még tovább folytathatná a Netflix.
Bármennyire le akarná vetkőzni a régi szerepét, Rowan Atkinson akkor is Mr.Bean marad, de ez így van jól. És igenis még mindig vicces tud lenni, még ha sokszor fájt a butasága a karakterének, de ez kellett a történethez. A végén lévő csavar pedig kicsit fura volt, de jól megmagyarázott mindent, és feloldozta a történteket. Egy kellemes 7/10-re értékelem, és ajánlom azoknak, akik szerették őt, és nagyon gyorsan lehet darálni.
Nem gondoltam volna, hogy pozitív hangnemben fogok búcsúzni ettől a sorozattól, de ez a helyzet. Amikor jött a hír, hogy a Netflix elkaszálta Steve Carell sorozatát, még az évad elején jártam, és nem ütött szíven a dolog, inkább csak sajnáltam, hogy nem lett olyan a végeredmény, mint amire számítottam. Ahogy viszont haladtam a nézéssel, egyre jobban kezdtem sajnálni. Az utolsó rész pedig olyan lett, hogy kiabáltam, amiért így ér véget. A legjobb idézet is onnét van, de a durva nyelvezete miatt azt a tovább mögé raktam.
Nagyon nem voltam elájulva a Space Force 1.évadától. Ez főleg a saját elvárásaim, másrészt a sorozat hangjának meg nem találásának a hibája. Továbbra is tartom, hogy sokkal jobban működne, ha mocumentary lenne, de most már mindegy. A Netflix is beláthatta, hogy nem úgy sült el ez a sorozat, mint ahogy szerették volna, hiszen új showrunner érkezett, új, Office-os rendező rendezi a teljes szezont, rövidebbek lesznek a részek és a koncepció is újragondolást kap.
Ennek első jeleit már az évadkezdésben láthattuk is. Bevallom, nem emlékszem, hogy mi történt az 1.évad végén, de valami árulás-szerűséget hajtott végre Mark Naird, és helikopterrel menekülőre fogta. A 2.évadban viszont ezt gyorsan elvarrták, ugrottunk az időben a tárgyaláshoz, ahol kiderül, hogy maradhat-e az Űrhadosztály abban a formájában, ahogy eddig volt. Végig az az érzésem volt, mintha a készítők és a Netflix közti tárgyalást néztük volna a berendeléssel kapcsolatban.
“A kormányváltást követően Naird tábornoknak és diszfunkcionális, de szeretetreméltó csapatának négy hónapja van bebizonyítani, hogy az Űrhadosztály megéri a befektetést.” Ez volt az epizód leírása, amibe én akaratlanul is azt olvastam bele: “A showrunner váltást követően a készítő tehetséges színészi csapatának 7 epizódja van bebizonyítani, hogy az Űrhadosztály megéri a befektetést a következő évadra.”
Ez a rész újrarendezte a karaktereket, kinagyította azok tulajdonságait, és a nézők számára is egyértelművé tette, hogy ki milyen szerepet tölt be majd az évad során. Jó, hogy együtt láttuk az egész gárdát, és annak is örülök, hogy Erint is bevették a csapatba, és nem kapott valami bénácska mellékszálat. Így, az apja mellett több lehetősége van színt vinni a sorozatba. Adrian Mallory (vagyis John Malkovich) továbbra is a legjobb karakter, de most Tony és Brad is szállított pár jó pillanatot, még ha az a kacsintós poén eléggé ósdi is volt, de újrakezdésnek megteszi.
Úgy voltam vele, hogy megnézem a 2×01-et, ami alapján eldöntöm, hogy folytatom-e, és végülis a válasz igen lett. 7 rész, rövidebb játékidővel simán megéri nekem. De még mindig nem az igazi a sorozat, nem maradandó, szóval nagyon bele kell húzniuk, ha akarnak 3.évadot. Meglátjuk sikerül-e.
Ugyan külön posztot nem szántam rá, de legyen elég annyi, hogy nagyon kellemes filmélmény volt a Mitchellék a gépek ellen, és bár sokszor sablonosnak tűnt, mégsem ült le a film, és ezért hálás vagyok, így pozitív emlék maradt, a végefőcím pedig külön dobott egyet az érzésen. Nem tartom fejben az idei filmzenéket, de annyira fülbemászó, és hallgatóbarát, hogy nálam benne van az idei év top 3 zenéjében.
Számomra a Netflix inkább sorozatokban tud nagyot alkotni, filmekben kevésbé. Bár mostanában úgy érzem, hogy előbbiek is egy kaptafára épültek. Mostanáig. Megérkezett az Arcane, vagyis a League of Legends nevű játék alapján készült sorozat, amit hatalmas várakozás övezett, ami miatt magasan voltak az elvárások. És hihetetlen, de sikerült megugrani ezeket.
Én 2013 végén kapcsolódtam be a 2009 óta futó játékba. Eleinte nagyon jó közösségkovácsoló ereje volt, néhány barátomat is ennek köszönhetem, de minél nagyobb lett a játékosszám, annál jobban megromlott a viselkedés. Habár a játék mellett kidolgozták a karakterek háttértörténeteit is, hogy miért néz ki úgy ahogy, miért használ olyan fegyvert amilyet, de én sosem olvastam el ezeket, mert nem tartottam fontosnak. Lehet, hogy hiba volt, ugyanis az első 3 rész után (ami tulajdonképpen az act 1-nak felel meg), azt kell mondanom, hogy itt sokkal komplexebb történeteket kapunk, mint amilyenre számítottam.
Amikor bejelentették, hogy érkezik a LoL sorozat, ráadásul animációs formában, nem nagyon lelkesedtem az ötletért. Mindig is látni szerettem volna a karaktereket élőszereplős valójukban. Ráadásul, ahogy fentebb is írtam, nem gondoltam, hogy a sablonos sztorikon felül tudnak bármi újat mutatni, pláne a Netflixen, akik megadják az alkotói szabadságot, és a büdzsé is elég nagy rá, de valahogy mégis ugyanolyannak érződik minden. De szerencsére nem így történt.
A történet középpontjában több a játékból ismert karakter is van, de nem feltétlenül az ismert formájukban, és ez teljesen rendben van. Kíváncsi vagyok, hogy akik semmit nem tudnak a játékról, azok milyen szemmel nézik Vi, Powder vagy épp Jayce fejlődését. Mert bizony bőven nem járunk még a végén, ahova el fognak jutni.
Ami lenyűgözött, hogy mennyire okosan fel van építve a világ. Tény, hogy az alapanyag megvolt hozzá, de még a háttérben álló alakokról, vagy a falon lévő tárgyakról, feliratokról is meg tudom mondani, hogy az miért lett úgy, ahogy képernyőre vitték. Emellett több társadalmi problémát is feszeget a sorozat, a leghangsúlyosabb a gazdagok és szegények közti különbség, de a személyes drámák is ütnek. Nem csak a véresség és erőszakosság miatt (hiszen ilyen ez a világ), hanem dráma miatt sem való gyerekeknek. A történetfolyam pedig egy másodpercre nem ereszt, pedig engem általában könnyű ilyennel elveszíteni.
Lehet, hogy azért, mert ismerem az alapot, és elfogult vagyok, és ezért ténylegesen érdekel, de jól vannak adagolva az akciók, és a karakterépítések. Egyszerűen nem unatkozik a néző egy pillanatra sem. De ha valakinek túl érthetetlen a történet (amit kétlek), akkor is a látvány önmagában elviszi a hátán az egészet. Mint említettem, fintorogtam az animációs megoldás hallatán, de amit végül kaptunk, az gyönyörű lett, és friss.
Csak áradozni tudok a sorozatról, és szerencsére a második és harmadik részekre sem ült le, ahogy a legtöbb sorozat teszi, hanem folyamatosan pakolt rá újabb lapátokkal. Aki nem játszott a játékkal, nem ismeri a karaktereket, annak is egészen nyugodtan tudom ajánlani, mert az easter eggek nem fontosak a sztori szempontjából, azok értése nélkül is élvezhető.
Ki akartam emelni egy-egy jelenetet, de képtelenség. Mindhárom részre 8/10-et adtam, mert bár tényleg nagyon jó volt, tudom, hogy még mindig tud hova fejlődni, és remélem fog is az Arcane. Illetve azt is remélem, hogy lesz 2.évad, vagy egy spin-off, vagy egy másik terület, más szereplőkkel, mert a történetmesélés és az animáció olyan profi szinten van megvalósítva, amilyet ritkán látni.
negyedikfalblog.wordpress.com 