Tavaly év végén, számomra a semmiből érkezett a Netflixre egy olyan politikai akció-thriller a Treason személyében, amit szeretek. A poszt igazából azért született meg, mert ez a sorozat világított rá, hogy van egy zsáner, amibe az Árulás is tartozik, amit szeretek és közben unok.
Szinte az összes ilyen sorozat arra épül, hogy elrabolnak valakit, áruló van, akció, üldözés, és egy sötét összeesküvés, ami egészen a legfelső politikai szintekig fajul. Itt sem volt más a recept, sőt, sablont, sablonra halmozott, és bot egyszerű volt a történet, de a megvalósítás olyanra sikeredett, ami miatt nem tudok haragudni rá. Mert az biztos, hogy lelkiismeretesen odatette magát mindenki, aki az írószobán kívül az elkészítésén dolgozott. A látvány, az akció, a hangulat, az apró, de fontos dolgok, mind jól volt kidolgozva, már ami az írószobán kívülieket illeti.
A legnagyobb pozitívum, hogy nagyon pörögtek az események. Egy másodpercre sem engedi a nézőt a sorozat, és ilyet már nagyon rég nem tapasztaltam. Amikor lassított, akkor is utána rákapcsolt, vagy jött egy akciójelenet, egy fordulat, vagy egy árulás. Ez viszont mégis nagyon közepes-kategóriás érzést keltett bennem, mert közben úgy éreztem, hogy nincs idő elmerülni a motivációkban, a karakterekben. De ha meg egy sorozat ezt csinálja, azt meg unom, és nehezebben veszem rá magam.
Na és pont emiatt viaskodok. Mert az van a fejemben, hogy miért is nézem, ha közepes? Márpedig egy 6/10-nél nem éreztem jobbnak. De közben meg nem tudom abbahagyni, és valahogy nagyon könnyen fogyasztható. Plusz a 35-40 perces részek is üdítők a manapság látott 50+ percekhez képest. Ráadásul csak 5 rész, így könnyebben rávettem magam a befejezésére.
A legnagyobb indok mégis, ami miatt belekezdtem, az Charlie Cox, mint Adam Lawrence. A Daredevil óta bírom a színészt, és itt egy teljesen más szerepkörben láttam, ráadásul más szinkronhanggal. A pisztoly nem állt jól a kezében, és kicsit hiteltelen volt, mint igazgató, de azon kívül nem lehet rá panasz. Hozta, amit a történetből ki lehetett hozni.
De a prímet mégis a női karakterek vitték. Adam felesége Meddy végre egy olyan női szereplő volt, aki aktívan részt vett a történetben, és fontos szerepe is volt. Nem kellett megmenteni, nem neki jutott a negatív értelemben vett dráma, hanem igenis kemény volt. Szépen építgették őt, hogy a fináléra eljusson oda, ami egy szép jellemfejlődés volt. A másik fontos szereplő pedig Kara Yusova volt. Ő volt a legaktívabb a főbb karakterek közül, ő vitte előre mindig a sztorit, mégis őt éreztem a legsótlanabbnak. De egy ilyen ponyva-szerű thrillernél belefér.
A szinkronról is mindenképpen szeretnék említést tenni. Nem mindennapi hangokat választott a szinkronrendező, és pont ezért nekem nagyon működött. Charlie Cox ezúttal Mészáros Béla lett, és ennyire tökéletes választást nem is lehetett volna. Na jó, talán még Orosz Ákos is az lett volna. Trokán Nóra hangját én alapvetően nem szeretem, de itt Maddyként tökéletes volt. Kara pedig Tompos Kátya lett, ami szintén telitalálat. Valamint Illés Gergely hangmérnök nevét jegyezzük meg, mert amilyen itt a keverés volt, olyat nagyon ritkán hallani. Tökéletes volt az atmoszféra, tényleg olyan volt, mint ha ott lennének a szinkronhangok, abban a teremben, ahol épp beszéltek.
Nem váltja meg a világot a Treason, nem lesz klasszikus, sőt, valószínűleg év végére már nem is fogok rá emlékezni. De egynek jó volt, elvoltam vele, lefutotta a kötelező köröket, és komfortosan éreztem magam a nézése közben. Márpedig ilyen már rég volt. Mintha régi országos akció-thrillert néznék, amiket úgy hiányolok manapság. 5×40 perc, szóval körülbelül 3 és fél óra alatt le is lehet darálni. Plusz, amikor arra gondoltam az utolsó rész nézése közben, hogy semmi fordulatot nem fog tudni hozni, akkor húzott egy meglepőt, ami bátor volt, és tetszett. Egy hétvégi sorozatnak jó, és annak ajánlanám, aki kevésbé gondolkodós, inkább ponyva-popcorn akciót akar látni. Ahhoz felért, de semmi több.
Képek forrása: Netflix
Negyedik Fal Blog 