A Retrospektívem története ott indult, amikor 2014 végén arra jöttem rá, hogy annyi minden történt az adott évben, hogy össze kell írnom. A tavalyi évig tumblr-re írtam, mert más értelmét nem láttam annak az oldalnak, idén viszont már létezik ez a blogom, úgyhogy ide írom. Rendkívül személyes lesz, úgyhogy csak az olvassa tovább, akit nem zavar, hogy hosszú sorokon keresztül az elmúlt 12 hónapomat fogom összefoglalni és elemezni.
2016-ban, ami rosszul alakulhatott, az akképp is történt. A sok 6-os szám miatt a Sátán évének is hívtam. Kicsit félve vártam a 2017-es évet, bár nekem a páratlan számúak mindig eseménydúsabbak és jobbak, mint a párosak. Bár ezt csak a számmisztikus énem mondatja. Az biztos, hogy döcögős év volt, és december végére le is vontam a következtetéseket, amiket ez az év tanított meg nekem az eseményei révén. Az biztos, hogy más ember lettem, mint amilyen 1 éve voltam. Úgy érzem visszatértem a jó útra.
Januárban elindult ez a blog, tehát hamarosan 1 éves lesz. Büszke vagyok magamra, hogy kitartottam, és írom továbbra is a gondolataimat, mert eddig mindent feladtam az életben, ami ilyen aktív tartalomgyártást igényelt. Ez a 87.írás, amiket mind én magam készítettem. Bár a nyári időszakban kicsit leült az oldal, de nem is nagyon voltak filmek, sorozatok. Még ugyanebben a hónapban 2016 visszhangja utánam csapott egyet, de ezt már 2017 tanításának vélem. Kirúgtak a MagyarLoLTV kommentátori csapatából “motiválatlanságra” hivatkozva. Valamikor előző év végén ott maradtam, és egy egész éjszakán át, reggel 7 óráig kommentáltuk a mérkőzéseket, és a lehetőségeimhez mérten mindig ott voltam. Ez mégsem volt elég. Viszont kiderült, hogy milyen emberek dolgoznak ott. Őszintén szólva felszabadultam kicsit, mert nem tudtam, hogy akarom-e. Az élet megoldotta helyettem. Januárban meghirdettek egy novellaíró pályázatot, aminek nagyon megörültem, de erről majd februárnál. Január végén elérkezett az IPMA D Student vizsga, amit eredetileg nem is akartam megcsinálni, mert túlságosan nagy dolognak állították be. Szerencsére rábeszéltek és simán 80% fölötti eredménnyel meg is szereztem ezt az oklevelet, amit egyelőre nem tudtam hasznosítani, de a jövőben talán még jól jön egy nemzetközileg elismert projektmenedzseri papír.
(IPMA Student vizsga utáni csoportkép.)
Február még jobban felpörgött. Kezdetnek három barátommal életemben először elmentünk a Casino WIN nevű győri helyre. Maradjunk annyiban, hogy okosan ki van találva a ház, mert hármunk közül csupán egy embernek sikerült megtartania a pénzét, sőt még pozitívan is jött ki. Ezután a győri színházban egy Hans Zimmer koncert estet adtak, amiről készült is egy írás, amit IDE kattintva elolvashattok. A novellaíró pályázat határideje is elérkezett, amire megírtam a 2050 című novellám, és indítottam is a versenyen. Akik elolvasták, pozitívan nyilatkoztak róla, azonban nem kerültem be még a legjobb 10-be se, és ezután hosszú időre abbahagytam az írást, mert csalódtam, és elvesztettem az írói hitem magamban. Az egyik igazán nagy élmény az 24: Újratöltve szinkronmegtekintése volt. Imádok az SDI Media Hungaryba járni, mert nagyon családias a hangulat, és mindenki örömmel fogad, pedig csak egy visszatérő látogató vagyok. Beszélgettem a szinkronrendező Kiss Lajossal, a Viasat és a sorozat produkciós vezetőivel is, akik készségesen válaszoltak minden felmerülő kérdésre. Sokkal jobb volt ez, mint anno a 24: Élj egy új napért látogatása a Masterfilmben. Valamint a Crown soproni forgatásán is részt vettem, erről az írást ITT olvashatjátok. A hónap végén elkezdtem dolgozni.
(A Casinoban készítettek rólunk egy közös képet.)
És ez a munka tovább folytatódott márciusban is. Tulajdonképpen egész hónapom ebből az irodai munkából állt. Ez is hasonlóképpen ért véget, mint a kommentátori szerepköröm. Nem adtak munkát, én pedig nem kerestem, és az osztályvezető (teljesen jogosan) úgy érezte, hogy feleslegesen vagyok ott, így megköszönte az addigi munkát. Március hónaphoz még egy negatív dolog tartozik. A lakótársam egyik éjjel eltűnt, és hónapokig nem tudtunk róla semmit. Rendőrségi ügy kerekedett belőle, kerestük, aggódtunk érte. Elindult szombatról vasárnap éjjel bulizni, de már nem ért haza. Borzalmas volt átélni az ilyet.
(Az IPMA oklevél átadóról az egyetlen kép rólam.)
Áprilisról csupán az oklevél átadót tudnám kiemelni, mint esemény. Ezen kívül haladgattam az egyetemmel, hogy be tudjam fejezni az összes tantárgyam még idén. (Spoiler: sikerült!)
(A Párhuzam című film három főszereplője.)
Május kapásból egy hatalmas élménnyel kezdődött. Ellátogattunk tanulmányi kirándulás keretein belül a paksi atomerőműbe, és körbejárhattuk azt. Teljesen másnak képzeltem el, úgyhogy akinek lesz lehetősége, jusson el, és járja körbe, mert mindenképpen érdekes látni, hogy hogyan is “készül” az áram. Ebben a hónap szakítottam a barátnőmmel, mert az élet úgy hozta, hogy visszament dolgozni külföldre. Meg akartuk próbálni a távkapcsolatot, de ez nem megy nekem. Ezután az utolsó pillanatban beugrottam egy független film forgatásába, amit egy barátom készített. A Párhuzam című film három főszereplője közül én lettem az egyik. Hatalmas megtiszteltetés volt. A forgatás első fele volt ez a késő tavaszi etap. Végül pedig ellátogattam a győri LoL Roadshowra, ami nem volt nagy szám. Egyedül azért volt jó, mert a rengeteg online embert élőben is megismerhettem. (Más kérdés, hogy később minddel megszakadt a kapcsolat egyetlen troll miatt.) Május utolsó napjaiban pedig elindultam terepgyakorlatra.
(A terepgyakorlat utolsó estéjén készült csoportkép.)
Június tehát ezzel a kötelező 1 hetes ökológia terepgyakorlattal kezdődött. A rémálmom volt az, hogy 5 napon át (ami nettó 3 nap volt, mert hétfő délután érkeztünk és péntek délben távoztunk) növényeket nézegessek a semmi közepén a Bakonyban. De szerencsére a végén meglepően jól sikerült a felmondás és olyan 85%-os eredménnyel abszolváltam a tárgyat. (Addig kérdezgettek volna, amíg fel nem ismerek 70%-osan a növényeket.) Júniusban az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy elmegyek a VOLT Fesztiválra, arra a napra, amikor a Linkin Park lép fel. Az AC/DC mellett a másik kedvenc együttesem, akik a felnövésemhez adták a háttérzenét éveken át. Így nem csoda, hogy hatalmas élmény volt részt venni a koncerten, és szívtam magamba minden pillanatát. (Kifejezetten fájó volt, hogy 3 hétre rá Chester öngyilkos lett, és sokáig az agyam tagadásban élt ezzel a hírrel kapcsolatban. Valójában talán még most sem fogadtam el igazán, hogy nem lesz több album Chesterrel.) Valamint a hónapban elkezdtem a 100 fekvőtámasz programot, mert az egyetemen az abszolutórium feltétele a testnevelés is, és 35 fekvőtámaszt meg kellett csinálnom ősszel.
Július a találatokról szólt. Egyik barátom meghívott a siófoki nyaralójukba, ott töltöttem 2 napot. Ha már ott voltam, szingliként, benyomtam a Tindert és életemben először komoly találatom volt. Más kérdés, hogy nem vagyok az egyéjszakások híve. Még a hónapban végre beszereztem Darren Shan Démonvilágának utolsó két könyvét (amiket azóta el is olvastam), valamint egy nyereményjáték keretein belül megnyertem a nagyszerű John Wick 2-t DVD változatban. A hónap végén azért belefért még egy Iseumi Játékok 2017 Rock Symphonic esemény is, ahol a filharmonikusok adtak elő rock slágereket, és szenzációs volt!
Augusztusban rengeteget dolgoztunk a Thor: Ragnarök svédelt előzetesén, ami aztán óriási siker lett az interneten. A hónapba még egy kis kultúra is belefért, ugyanis most először a Karnevál Színházon is részt vettem. Szégyen, nem szégyen, amióta létezik a Weöres Sándor Színház most először voltam úgy előadásukon, hogy magam döntöttem így.
Szeptemberben nekiálltam a szakdolgozat írásának, és egyszer úgy adódott, hogy nem volt itthon az autó, a motor szervizben volt, nekem viszont muszáj volt eljutnom a város legtávolabbi pontjára, úgyhogy biciklire pattantam, és letekertem 10 km-t oda, 10 km-t haza. Ebből látszik, hogyha akarok valamit, akkor képes vagyok teljesíteni. Szeptember végén pedig a színházak éjszakája keretein belül a Weöres Sándor Színház egyik nyílt próbáját tekintettem meg, ami meg is hozta a kedvem a teljes előadáshoz. Más kérdés, hogy végül nem néztem meg. (Majd jövőre?)
Az ősz többi része nem túl esemény teljesen telt, mivel rájöttem, hogy nagyon egyedül maradtam. A barátaim végeztek az egyetemmel, elköltöztek más városba, a barátnőm is elment külföldre dolgozni (ekkor már nem poénkodtam azzal, hogy “Nem mindig van barátnőm, de amikor igen, akkor egészen Svájcig menekül előlem.”), új embereket pedig nem nagyon ismertem meg. Nem nagyon tudtam a heti futáson kívül hova kimozdulni, mert egyetlen tantárgyam maradt már csak az egyetemből (amire nem mindig jártam be). Kezdtem egyre mélyebb gödörbe kerülni, mert munkát se sikerült szereznem, mivel a cégek csak azt látták, hogy érettségim van, az egyetemből már nincs sok hátra, de még nincsen diplomám. Két szék között a pad alatt voltam. És ekkor jött a hír, hogy az eltűnt lakótársamat megtalálták a Dunában az autójában. Valószínűleg ittasan a volán mögé ült és ez lett a vége. Előtte sokáig viaskodtam, hogy vajon mi lesz velem az államvizsga után, melyik városban éljek, de ez az esemény pontot tett a kérdőmondataim végére. Ideje volt 6 és fél év után búcsút inteni Győrnek. Nem maradt a városban már semmi, amihez kötődhetnék. Pár hétig randizgattam egy lánnyal, de megint csak nem küzdöttem eléggé, és így őt is elvesztettem. Ezen kívül a belső konzulens folyamatosan csak negatív kritikával illette a szakdolgozatom, én pedig hétről-hétre kevésbé hittem az elkészülésében. Teljesen sikerült lerombolni az önbizalmam és az életcélom.
Decemberben 2012 után ismét Szombathelyre jött a Tankcsapda, és én ott is voltam rajta ismét. De ami fontosabb, és hosszabb történetmesélést igényel, az az, hogy elérkezett a határidő, hogy le kell adnom a szakdolgozatot, de a leadás hetében közölte a konzulensem, hogy ezt ebben a félévben már nem tudom leadni, mert nincs olyan állapotban. Kész, ott teljesen összeomlottam, és ezt a belső konzulensem is látta. Megbeszéltük a dolgokat, hogy miért nem haladtam olyan ütemben a dolgaimmal, mint kellett volna. Döntenem kellett: vagy ezt is feladom, ahogy ebben az évben mindent, vagy összeszedem magam, abbahagyom az önsajnáltatást és küzdök a végsőkig. Fél órányi megbeszélés után eldöntöttem, hogy belehúzunk a dolgokba. Én is, és ő is. És sikerült! Leadtam a szakdolgozatomat, de a tanár szerint a védés kemény dió lesz.
2015 a világ felé való kinyílás éve volt. 2016 a Sátán éve volt. 2017 pedig az az év, amikor lezárom a dolgokat. Sok minden végére pontot tettem. Elengedtem a kedvenc sorozataimat, mert beláttam, akármennyire szerettem őket, visszatérésük után, már nem olyanok, mint anno. Ezzel egyetemben nagyot nyitottam a filmek felé, csak idén 66 filmet láttam, amiből 13 újranézés volt, tehát 53 új filmet láttam. Érdekesség, hogy az év első filmje a “Sétáló Agyhalottak” volt, az utolsó pedig a “Star Wars: The Last Jedi” másodszori megnézése. El kellett engednem a várost, amit potenciális újrakezdési helynek tekintettem, mert túl sok emlék. Minden emlékeztet valakire. A lakótársamra, az exbarátnőmre, a lányra, akibe beleszerettem az egyetem első évében, majd 4 évig hajtottam rá, közben rengeteg dolgot átéltünk együtt, a sok barát, haver, szaktárs által kialakult élmény. Ezek mind-mind ott voltak az utcákon. Ott lebegtek szellemként.
Pontot akarok tenni a folyamatos feladásaim végére. Ezt tanította nekem idén az év. A kommentátori helyért nem küzdöttem, mert úgy voltam vele, hogy lesz ami lesz. A munkáért nem küzdöttem, mert diákmunka, nem nagy érvágás, és amúgy sem élveztem. A barátnőmért nem küzdöttem, amikor elment külföldre, és az egyetlen kapaszkodója én voltam, pedig ilyen hűséges és elfogadó lány kevés van. Ha nem kapok észhez, ha nem döntök jól, a szakdolgozatomért se tudtam volna megküzdeni, és újabb fél évig poshadtam volna a saját bukásom által keltett lében. Egyszer próbáltam meg kiállni magamért az évben, amikor Kiss Ádám LoL játékos Twitch csatornájáról kibannoltam egy embert, aki folyamatosan bántott, és alázott ismeretlenül, de akkor is én húztam a rövidebbet. Elvesztettem a moderátori jogom, az emberek megbecsülését. Nem csoda, hogy nem akartam utána küzdeni. De már látom, hogy az volt az egyik pillanat az életemben, ami kellett, hogy kizökkentsen. 1 éven át rá voltam gyógyulva a Twitchre, minden szabadidőmben azt néztem. De könyörgöm, 25 évesen fel kell nőnöm! És azt hiszem 2017-ben megtettem efelé az első lépést.
2018 egy izgalmas év lesz. Idén mindent lezártam, befejeztem minden félbehagyott filmet, könyvet, írásomat, kikukáztam a visszahúzó kapcsolataimat. Mindig is szerettem volna rebootolni az életem, és úgy tűnik ez most sikerült. Jövőre januárban jön a mindent lezáró államvizsga, és utána… utána nem tudom mi lesz. Ez félelmetes és izgalmas is egyben. Ki kell találnom, hogy mit akarok, és azért tíz körömmel küzdeni. 2018 tehát a lehetőségek éve lesz. Innentől kezdve már csak rajtam áll, hogy mit hozok ki ebből a helyzetből. Jövőre a Retrospektívvel ugyanitt, ugyanekkor találkozunk!
negyedikfalblog.wordpress.com 