Könyvajánló: Matt Haig – Éjfél Könyvtár

“Sok időt pazarolunk arra, hogy másféle életről álmodozunk, összehasonlítgatjuk magunkat másokkal és önmagunk más verzióival, holott a legtöbb életben akad jó is, rossz is.”

Matt Haig megint megcsinálta! Az Én és az emberek volt az első, és eddig az egyetlen, amit olvastam tőle, és az tetszett, mert semmihez nem tudnám hasonlítani. Se a történetet, se azt az érzelmi mélységet, amit átadott a lapokon keresztül. És az Éjfél Könyvtár is ezt a szintet hozta, sőt, még emelt rajta. Olyan sztorit sikerült megírnia, ami unverzális. Nincs kimondott célközönsége, mindenki meg tudja találni benne azt a valamit, amiben magára ismer, és át tudja érezni a helyzetet. És ami a legjobb, hogy valódi segítséget és válaszokat is nyújt.

A hátoldalon lévő szöveg teljesen jól összefoglalja a történetet: Nora Seed eddigi élete rossz döntések és megbánások sorozata. Úgy érzi, mindenkinek csalódást okozott, önmagát is beleértve. Amikor azonban az Éjfél Könyvtárban találja magát, esélyt kap arra, hogy rendbe hozzon mindent. Az Éjfél Könyvtárban lévő könyveket kinyitva megtapasztalja, hogyan alakult volna az élete, ha más döntéseket hoz, így egy régi barátja segítségével nekiáll megkeresni a számára tökéletes életet.

A Harry Potter óta nem olvastam ki ilyen gyorsan könyvet, mint az Éjfél Könyvtárat. Konkrétan 11 nap alatt tudtam le a 350 oldalt. Nagyon könnyedre van megírva, a párbeszédek realisztikusak, és ezáltal egyszerű az olvasása. A mai kornak megfelelve Matt Haig (vagy inkább a szerkesztője) feszesre vagdalta a könyvet, tehát egy fejezet csupán pár oldal, ami kifejezetten jót tesz a haladásnak. Ráadásul ha van olyan rész, pontosabban alternatív élet, ami nem annyira tetszik az olvasónak, azon is könnyű átrágnia magát.

Könyvajánló: Frei Tamás – Bábel

A magyar Dan Brown visszatért! Na de félre a viccel. Frei Tamás 2019-ben, 4 évnyi csend után új regénnyel jelentkezett, és ezúttal az előző négy könyvhöz képest kaptunk egy új főszereplőt, Marco Borettit, egy másik világot, egy eltérő látásmódot. Eredetileg a 2015-ben megjelent Agrárbárók című könyve után 2017-ben jött volna a Berlini játszma, amire azt ígérte, hogy ez biztos nem fog csúszni, de végül olyannyira csúszott, hogy meg sem jelent. Ráadásul egy “ennek most nincs aktualitása” félmondattal le is rendezte a regény sorsát.

2019-ben aztán a semmiből előrukkolt a Bábel című regényével, ahol egy régészt állított a középpontba. Ezen, és a könyv minden fejezetének elején lévő térkép, valamint időbeli elhelyezésén kívül (amivel rengeteg plusz oldalt nyert a hossz), nem sok újdonságot tartogatott számomra. Ugyanúgy egy erős igazságérzetű félig magyar ősökkel rendelkező főszereplőt kaptunk, akit szembeállított a csúnya gonosz, pénzre, hatalomra és befolyásra vágyó elittel. Ezen kívül az információ-túladagolásban szenvedő fejezetek és az akció felváltva haladt, ami néha megtörte a könyv lendületét, még ha értem is, hogy magyarázó céllal szakította is meg a cselekményt. Bár volt olyan, ahol tényleg felesleges volt az esemény kettébontása. Én a lineáris történetvezetés híve vagyok, így az egyik problémám ez volt olvasás közben.

“Minél gazdagabbak lettek, és így minél magasabbá vált az elefántcsonttorony, ahová visszahúzódtak, annál jobban utálták az egyre kövérebb, és egyre ápolatlanabb amerikai emberkeveréket. Ezt a New York-i masszát. Az ezerféle nyelven óbégató, hadonászó és lökdösődő, agresszív és eltömegesedett világot.
Ezt az átkozott Bábelt!”

De hogy ne csak savazzam a regényt, íme a pozitívum. A számomra teljesen idegen témakört, vagyis a régészetet sikerült érdekessé tennie, és még a történelmi tények is érdekeltek, valamint a módszerek. Marco karaktere befogadhatóbb volt, mint André, akit bár élvezet volt olvasni, hiszen elvitte a show-t, mégis a félig olasz, félig magyar régészt emberibbnek éreztem. Jöhetett volna több Magyarországon játszódó fejezet, vagy szál. Ha lesz folytatás, akkor remélem erre is sor kerül. Más különben nem értem mi szükség volt a magyar vonalat behozni.

Ahol jó volt a regény, ott piszkosul jó volt, faltam az oldalakat, és szinte függtem, hogy mi lesz most, mi történik ezután. De ahol kevésbé éreztem erősnek, ott is tudtam követni, sőt élvezni is az olvasottakat. Ez vagy az ő történetmesélésének a javulása, vagy az én érettebbségemnek köszönhető. Esetleg mindkettőnek. Lehet, hogy újra kéne olvasnom az előző regényeket, mert más színben látnám már őket.

Na és a befejezés. Sokat hozzátesz egy könyv, egy film, vagy egy sorozat végső megítélésének a befejezés. Hiszen ha az jó, akkor később úgy gondolunk vissza rá, hogy igen, ez tényleg jó volt, megérte az időm. Ha viszont rossz, akkor hiába volt előtte sok-sok jó, lehet, hogy 1 év múlva már el is felejtjük, vagy rossz szájíz marad bennünk. Itt igyekszem objektív maradni, hiszen tényleg élvezhető volt az egész könyv, viszont ami az utolsó fejezetben, és előtte történt, azt gyűlölöm. Nagyjából a 400.oldal környékétől (531 oldalas az egész) kezdve elkezdett egy új szálat építeni a nulláról, szépen haladt is, érthetően, izgalmasan, csavarosan. Majd egy huszárvágással elkaszálta ezt, és egy teljesen légből kapott eseményt -időugrással bemutatva- zárta le a történetet. A megoldás, már ha ezt annak lehet nevezni, izgalmas, és ötletes is lehetett volna, ha nem egy oldalon mondja el, hogy hogyan jutottunk el ide. Ha ezt építette volna 100 oldalon keresztül, és ez lett volna a katarzisa az egésznek, akkor elégedetten tettem volna le a könyvet. Bár így is hiányzott egy lecsengő fázis, hiszen amint véget ért a cselekmény, azonnal le is zárta a történetet Frei. Rendkívül bosszant, mert két olyan eseményt kaptunk, ami önmagában is megállta volna a helyét. Mintha az 500.oldalon jött volna rá, hogy megunta ennek az írását, és odacsapott volna egy lezárást.

“A tudatlanok buta ignorációja mindenhol legyűri a rendezett életet.
Az egész világ keleties lesz, Olaszországot is beleértve.
Az elit félművelt, gátlástalan fele az orránál fogva vezeti majd az elhülyült, élősködő és gyáva embermasszát.”

Mindezektől függetlenül szerintem, aki eddig szerette olvasni Frei Tamás regényeit, az most sem fog csalódni. Talán ez volt a leggyorsabban elolvasott könyv az öt regénye közül, de így is tartottam 2 hét szünetet nagyjából a felénél, és az utolsó 70 oldal előtt is volt 1 hétnyi nagy lélegzetvétel. De ebből is látszik, hogy az, hogy nettó 3 hét alatt sikerült befejeznem ezt a régóta magam előtt tologatott könyvet, hiszen féltem a hosszától, azt jelzi, hogy sokkal olvasóbarátabb, könnyebben fogyasztható műről van szó.

Marco Borettivel pedig remélem, hogy még találkozunk (akár idén, ha tartja a 2 éves ütemtervet Frei), hiszen a világjárvány az ő otthonát, Olaszországot az elsők között és a legtragikusabban sújtotta, ami jó alapanyag lenne egy folytatásra, pláne, hogy a másik “hazájában” Magyarországon is érdekes események játszódnak. Szóval remélem, hogy lesz folytatása, mert ebben a karakterben még bőven van, amit nem mutatott meg nekünk az író. Nem beszélve Mátyás csontjairól, ami pedig régészeti alapanyag lehetne számára.

Egy utolsó érdekességet még engedjetek meg. A könyv vége-felé utal a saját korábbi regényeire, amiben André volt a főszereplő. De olyannyira utal, hogy leírja, hogy a főszereplő konkrétan olvasta az előző négy kötetet. Micsoda meta!

Molyon 3,5/5 csillagot adtam rá, mert volt ennél már jobb könyve is (az első, vagyis a Megmentő nekem még mindig a favorit), de mégis érthető, izgalmas, és jó volt, ami egy olyan világba vezetett be, ahová magamtól nem biztos, hogy bemerészkedtem volna.

2020 könyv-termése

A Retrospektív 2020-ban már írtam, hogy újra kedvet kaptam az olvasáshoz, és nyitottam más, eddig nem olvasott írók munkái felé is, aminek főként pozitív eredményei lettek. Az egyik ilyen eredménye, hogy a lent olvasható lista megvalósult. A 2019-es 0 befejezett könyvhöz képest 2020-ban igen termékeny voltam.

Egyébként a legnehezebb számomra az, hogy eldöntsem, melyik könyvet olvassam el. Túl sok a lehetőség, és sokszor a fülszöveg nem elegendő a döntés meghozásához, így véleményekre és értékelésekre kell támaszkodnom a kiválasztáskor. Szerencsére jól nyúltam bele, és pozitívan emlékszem vissza az olvasottakra. Amúgy is ígértem (főleg magamnak) könyves bejegyzéseket, hát most tessék!

Könyvajánló: Matt Haig – Én és az emberek

Ez most valami teljesen új lesz, amit már a blog indulása óta tervezek. Egy könyvajánló. Értékelőnek indult, de úgy érzem, hogy ezt a könyvet ajánlanom kell. Úgyis olyan keveset olvasunk, pedig manapság a legtöbb film- és sorozatadaptáció könyv alapján készül. Ebből a könyvből nem készült még, de ha jó kezekbe kerülne, akkor egy igazán erős filmet kaphatnánk. De hogy mi is ez? Hát mi magunk! Én és az emberek!

“Tudom, hogy az olvasók közt rengetegen azt gondolják: az emberiség csak egy mítosz. Ezért szeretném mindjárt az elején tisztázni, hogy az emberek igenis léteznek.”

Engem már itt megfogott a könyv, aztán az első pár fejezet pedig teljesen egyértelművé tette, hogy szeretni fogom. De hogy ne rohanjak ennyire előre, ezért azzal kezdeném, hogy sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mit kéne írnom erről az első bekezdésben, és a könyv borítóján lévő egy mondatot választottam: Szívmelengető, vicces regény, a világegyetem legnagyobb rejtélyéről, rólunk emberekről.

Gondolom mindannyian éreztük már életünk során azt, mintha egy másik bolygóról érkeztünk volna. Ezt az érzést és hogy hogyan lehet a világot egy “újszülött” szemén át nézni, egészen parádés, ahogy meg tudta fogni az író, Matt Haig. Gondolok itt a beszédre, a gesztusokra, azokra az apró dolgokra a hétköznapi életből, ami nekünk természetes, de valakinek, aki idejön a Földre, annak nem az.

Mert itt bizony arról van szó, hogy egy idegen beleköltözik egy ember testébe, és átveszi a szerepét az életben, hogy megakadályozzon egy olyan fejlődésbeli ugrást, ami veszélyes lenne a világegyetem és minden élőlénye számára, mindezt a matematikának és a prímszámoknak hála. Én mindig is a páros számok és a páros dolgok híve voltam, de megszerettette velem a könyv a prímszámokat.

És nem csak erről van szó. A legtöbb könyv kiváltott belőlem érzelmeket, de ilyet még nem tapasztaltam. Volt, hogy felnevettem hangosan olvasás közben (köpés jelentése, benzinkutas rész), máskor ellágyultam, és volt, amikor teljesen átéreztem egy helyzet súlyosságát, és összetört belül. Az emberi érzelmek teljes skáláját bemutatta a könyv, és olyan gondolatokat és értékeket is megfogalmazott, amire több időt és figyelmet kéne szentelnünk. Gondolok itt arra, hogy miért van az, hogy 5 napot dolgozunk és csinálunk olyat, amit adott esetben nem szeretünk, és csak 2 napig élvezzük az életét? Miért nem a fordítottja a természetes?

Számomra a legtöbb könyv a 100.oldal környékén elveszít, és onnantól kezdve át kell szenvednem magam rajta, mielőtt a finálé felvezetése megkezdődik. Itt is így volt. A könyv közepe kicsit semmilyen volt, de mégis szükséges volt. A kiolvasási idő legnagyobb része ott ment el. Az első és utolsó 70-80 oldalt napok alatt kivégeztem, de a közepe mindig kemény dió.

Súlyos dolgokat is érintett, mint a depresszió, a fiatalkori öngyilkosság(i hajlam), a hűtlenség, a házasság ki nem mondott dolgai. Nagyon jó, hogy létezik ez a könyv, és ilyen erős érzelmi töltettel rendelkezik. Ez nem egy akcióregény, nem az idegen faj a lényeg benne, hanem az, hogy mit jelent embernek lenni, mit jelent valakit szeretni. Nem gondoltam, hogy képes lesz normálisan megfogni és átadni a lényegét, de szerencsére pozitívan csalódtam. És ezáltal sok dolgot magamnak is helyre tudott tenni.

Mindenkinek tudom ajánlani a könyvet. Párszor vicces, de főként húsba maróan reális az élettel kapcsolatban. Meg tudja változtatni az ember látásmódját, és hozzá tud adni az érzelmi intelligenciához, amire valljuk be, a legtöbbünknek szüksége van. Ha tehetitek, adjatok neki egy esélyt.