Itt van ismét az év vége, eltelt egy újabb “évad” (Erről tavaly bővebben írtam, hogy miért gondolok így rá.) Mi lesz veled blogom? Habár ősszel volt egy kisebb fellángolás, a blogot idén nagyon hanyagoltam. De ettől függetlenül ezt az összefoglalót minden évben megírom 2014 óta, és ez most sem maradhat ki.
Idén is felhívom a kedves olvasók figyelmét, hogy személyes bejegyzés következik, szóval akiket csak a sorozatok és filmek érdekelnek, azok nyugodtan görgessenek tovább.
A 2018-as évet úgy fejeztük be, hogy voltak elképzeléseim, de egyetlen igazi célt tűztem ki magam elé a 2019-es évre: világot akartam látni. Ennek szellemében álltam a dolgokhoz. Őszintén szólva belül nem hittem, hogy meg fogom tudni valósítani, de szerencsére az Univerzum alaposan rám cáfolt, mert önmagamhoz mérten elképesztően nagy szeletet vágtam ki a bejáratlan területekből. De nem rohanok ennyire előre.
Nem túl meglepő módon a januárral kezdjük az évet, és rögtön az elején. Budapesten töltöttem ugyebár a szilvesztert, és épp lábadozott a szívem abból, hogy elengedtem valakit végleg. Szerencsére hozzásegített ehhez az is, hogy sikerült alaposan kibeszélnem magamat egy pszichológusnak tanuló lánynak, akinek hálás vagyok, hogy végig bírt hallgatni 2 és fél órán át. Ez volt az óév legvége, így a január 1-jét tiszta lappal tudtam indítani, és meglepő módon itt, az első hónapban olyan felszabadult voltam, és jól éreztem magam egyedül, mint még soha. Úgy éreztem, hogy semmi nem köt semmihez és senkihez. Itt rögtön rá is lehet térni arra, hogy Budapestre költözzek-e vagy sem, amin sokat gondolkodtam. Az Élet erre is választ adott. Január elején közölték a munkahelyemen, hogy az egyik kolléga nyugdíjba fog menni, és úgy gondolta a főnök, hogy én fogom átvenni az ő munkáját. Úgyhogy elkezdtem betanulni az új szerepkörbe. Emellett kétszer is voltam színházban. A hónap végén pedig Áki barátommal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Prágába, ahol John Powell a világpremierrel egyidőben a prágai szimfónikusokkal bemutatja az Így neveld a sárkányod 3 soundtrackjét. Igen, fogtuk magunkat, és elmentünk 3 napra Prágába. Én megmondtam, hogy világot akarok látni.
Februárban az időm és a pénzem nagy része arra ment el, hogy az autóba új hangcuccot vettem, és újrakábeleztettem, hogy bírja a mélynyomót. Végre meglett a Need for Speed élmény, amire gyerekkorom óta vágytam. Ezen kívül elsőre sikerült leműszakiztatni, ami tekintve, hogy 16 éves autóról van szó, azt hiszem, hogy dicséretes.
A március legnagyobb eseménye az “előléptetésem” volt. Azért tettem idézőjelbe, mert valójában se a titulusom, se a fizetésem nem változott (júniusig), ellenben rám szakadt egy rakás munka, de emellé egy új, de a legfontosabb, hogy saját iroda a főnökök mellett, ami nagyban megkönnyítette az alkalmazkodást, és a munkatempó felvételét.
Április elején elautóztam Bécsbe. Ehhez kell egy rövid háttérsztori. Márciusban elkezdtem beszélgetni egy lánnyal, aki kint él és dolgozik, és az első randi után a másodikra túl sokat kellett volna várni, úgyhogy gondoltam egyet, beszálltam az autóba, lebeszéltük a találkozót, és elautóztam Bécsbe. Visszagondolva elég nagy őrültség volt, de hatalmas tapasztalatot szereztem, és ezt a várost is kipipálhattam a listámról, ahol jártam. (Oké, nyilván jártam már korábban is, de most egyedül mentem a világjárás címszava alatt.) A nagyobb, durvább esemény viszont csak ezután következett. Még márciusban felkértek, hogy Ady Endre halálának 100.évfordulója alkalmából a Magyar Költészet Napjára készítsek el egy hangoskönyv részletet a Nyugat+Zombik című képregényből. Óriási megtiszteltetés volt ez számomra, hiszen ezzel azt láttam, hogy nem hiábavaló az a temérdek munka, amit beleölök egy-egy ilyen videó elkészítésébe. Külön kiemelném, hogy csak ehhez a videóhoz készült egy saját zene, amit Elekes Gergő komponált hozzá. Ennek kapcsán interjút készítettek velem a helyi tv-ben (ami közben élő adásban áramszünet volt :D), és volt egy hivatalos eseménye is a premiernek. A hónap végén pedig leforgattuk a The Surreal Project című független filmet, melyben Ábelt játszotta. Maga a film több jelölést is kapott, szóval sikeresnek tekintem.
Nyugat+Zombik Hangos-képregény részlet:
The Surreal Project trailer:
Május elején az utam ismét Budapestre vezetett. Eredetileg a Tankcsapda 30 éves jubileumi Budapest Parkos koncertjére mentem, de már egy nappal előbb felmentem a fővárosba, és ha már így történt elmentem az Ivan and the Parazol lemezbemutató koncertjére, ahol végre találkoztam egy régi twitteres ismerőssel, akivel már beszéltünk többször, de csak most sikerült találkoznunk. A Tankcsapda 30 koncert pedig egy kicsit csalódás volt. Bár a tavaly decemberi szombathelyi koncertet nehéz is volt überelni, de az eső is tovább rontott a helyzeten, ahogy a brutális heringparty, amiben most először volt részem. De olyan mértékű volt, hogy fel kellett adnunk a jó helyünket, és hátrébb kellett állnunk.
Az igazi nagy durranás viszont május végén következett. “Pénz elbaszása felesleges dolgokra” felkiáltással a haverjaim kitalálták, hogy utazzunk el csak mi négyen fiúk egy olyan országba, ahol még nem voltunk, és így megszavaztuk Dánia fővárosát, Koppenhágát. Az eredeti terv Malmö volt, de a WizzAir 1-2 hónappal az utazás előtt összekavarta a menetrendet, így RyanAir lett a dologból, és Koppenhága. Utólag kijelenthetem, hogy ez volt a legjobb dolog, ami történhetett. Malmöbe átugrottunk 1 napra, de nem volt nagy szám, és nem volt túl barátságos. Ellenben Koppenhága csodálatos volt. Biztos, hogy visszatérek, mert ez lett az első számú kedvenc városom a világon, ahol eddig jártam. (És jövőre érkezik belőle egy összefoglaló videó is.)
Ezután nagyon nehéz volt a nyárnak megugrania a lécet, amit a tavasz állított. Spoiler: nem is sikerült. Júniusban azonban visszakaptam valamit. Elmentem hirtelen ötlettől vezérelve (és mert még nem voltam) a Gencsapári Pünkösdi Fesztiválra, ahol a Tankcsapda lépett fel. Mert a jó zenéből soha nem elég. És fantasztikus volt! A nagy klasszikusokat játszották, Lukács, az énekes táncolt, látszott rajta, hogy jól érzi magát, és a végén, a koncert után, amikor már csak ünnepeltették magukat, ki is mutatott ránk. Sokkal jobban megérte ez, amint a Budapest Parkos koncert. Még egy apróbb forgatás is belefért a júniusba. Pontosabban inkább csak segítettem Tóth Gergely operatőr “Szabadulás” című a vizsgafilmjében. De mint mindig, most is felpezsdít egy ilyen forgatás, pedig esett, és az idő sem volt velünk kegyes. Június 16-án Bloomsday napok keretein belül a szombathelyi Fő téren olvastam fel egy részletet a Ulyssesből. A júniusnak még mindig nincs vége, ugyanis a VOLT Fesztiválra is elmentem, ahol a Black Eyed Peas lépett fel, akik a tinédzser korom egyik meghatározó bandája voltak. Még Zacher Gábort is sikerült elcsípnem, és egy közös fotóra összeállni.
A július egy hatalmas, hajnalig tartó eszméletlen bulival kezdődött Zamárdiban. Igen, elmentem a Balaton Soundra egy napra. Nem az én zenei stílusom, ami ott szól, de nagyon jól esett, és a nap előbb felkelt, minthogy elindultunk volna haza. Ráadásul olyan emberekkel voltam, akik mellett kicsit el tudtam engedni magam. (És még jótékonykodni is volt időm, ugyanis reklámoztam egy kicsit az Út a mosolyért Alapítványt egy közös képpel a hosstess lánnyal. :D)
Azonban a nyár további része már sokkal unalmasabb volt. A születésnapomat augusztusban Érden töltöttem a keresztszülőknél, akik grilleztek nekem, és még soha ennyien nem gyűltünk össze a családból, hogy felköszöntsenek. Ezután megint Budapestre mentem, hogy az egyik twitch/discord közösség pár tagjával házibulizzunk egyet, és végre élőben is megismerjem őket. A hónap utolsó napján pedig egy fotózáson vettem részt, amivel reklámozni kellett volna egy terméket, de a cikk írásának pillanatáig még nem láttuk a fotóssal a végeredményt, csak a nyers képeket kaptam meg, úgyhogy nem is írom le miről szólt volna a reklám.
Szeptember első napján ellátogattam a zalaszántói sztúpához, ahol egy meditáción is részt vettem. Sokkal szimpatikusabb ez a fajta vallási irányzat, mint bármi, amivel eddig találkoztam. A mai korban azt hiszem pont erre van szükségünk. Egy kicsit befelé fordulni, megvizsgálni önmagunkat, és gondolkodni, mielőtt megszólalunk. Amúgy a nyár és a szeptember is azzal telt, hogy összejött egy kisebb csapat, akik kerti partykat és filmnézős esteket szerveztek, és ezekre szépen is el jártam, hogy legyen valami életem. Mert nem is sejtettem, hogy mi vár rám októberben…
Az évnek ezen pontjáig elég jól bírtam az egyedüllétet, bár ugye tavasszal ott volt a bécsi kiruccanásom. De valamikor itt szeptember végén, október elején jött el az a pont, hogy újra nekiálltam a párkeresésnek, mert szegény barátaimat már kiakasztottam megint a panaszkodásommal. Október közepén, majdnem pontosan 1 évvel az autó megszerzését követően megesett rajtam az Univerzum szíve, és összesodródtam egy olyan lánnyal, akivel soha nem hittem volna, hogy találkozni fogok. Habár írásban kezdtünk el beszélgetni, már ott is megvolt az az összhang, de napok alatt összejött az első randi, ahol kiderült, hogy mennyire összeillünk az első pillanattól kezdve. Én legalábbis tudtam, hogy ez most más lesz, mint eddig bármi. Nem húzom tovább az időt, igen, lett barátnőm, és párkapcsolatba kerültem. Kijelenthetem azt is, hogy az első igazi, érett, felnőtt kapcsolatba. (Esküszöm, érett kapcsolat. A kép megtévesztő. :D)
Itt igazából be is fejezhetném a felsorolást, mert ennél jobbat már úgysem tudok írni az évről, de azért van még két hónap, ahol bizony van pár említésre méltó esemény. November elsején halloweeni bulin vettem részt, és immáron a barátnőmmel. (Onnét a fenti kép.) Kovalsky koncertre is elmentem, ami meglepően jó volt. Ez idén már a második olyan koncert volt, amire úgy mentem, hogy nem igazán ismertem, vagy kedveltem a zenekart, vagy legalábbis nem szerettem őket annyira, hogy magamtól elmenjek egy koncertjükre. Szerencsére rám cáfoltak a fiúk. Ha már koncert (és megszámlálhatatlanul sok szóismétlés). Részt vettünk a Hollywood Classics-on is, ahol népszerű filmzenéket adott elő a Savaria Szimfonikus zenekar. A hónap utolsó napjaiban pedig elutaztam a skót fővárosba, Edinburghba, egyedül! Nyilván ott vártak rám, de mégiscsak egyedül intéztem mindent, és egyedül is repültem, ami hatalmas lépés volt számomra, akinek eleinte halálfélelme volt ettől a fajta közlekedéstől. A város csodás volt, alaposan lejártam itt is a lábam. Megvolt az a klasszikus angol hangulat a köddel, a téglás épületekkel, és tele barátságos emberekkel. Ezek után valahogy nincs is kedvem Londonba menni.
Decemberre is maradt egy Tankcsapda koncert. A kihagyhatatlan évzáró (december első szombatján volt, de attól még ez nekem a záró) szombathelyi koncertjük, ami bár látványilag új szintet lépett, ahhoz képest, amit eddig láttam, mivel körszínpad volt, azonban a zenék most nem találtak be. De hogy decemberre is maradjon világjárás, még a hónap közepén elmentem többedmagammal Grazba kicsit körbenézni, és az ottani karácsonyi vásárba beleszippantani, no meg hazafelé beugrani a Zotter csokigyárba, ami instant diabéteszt okozott, de annyira kevés időt töltöttünk ott, hogy jövőre vissza kell menni, hogy lassabban és alaposabban körbe tudjuk járni.
Szóval summa summárum a 2019-es évem is igencsak eseménydúsra sikerült. Megjártam Prágát, Bécset, Koppenhágát, Malmöt, Edinburghot, Grazot, idehaza is voltam több helyen (bár jövőre még többet szeretnék az országon belül utazni), filmet forgattunk, hangosképregényt csináltam kérésre, éltem közösségi életet is koncertekkel és fesztiválokkal, és hát természetesen barátnőm lett. Azt nem tudtam semelyik hónaphoz beírni, így ide a végére biggyesztem, hogy egész éven át edzettem, sportoltam. 82 kiló körül kezdtem az évet, és most már 75 kg vagyok, sokkal jobb az állóképességem, erősebb és izmosabb vagyok. (Képpel most nem illusztrálnám, de higgyetek nekem!) Nem tudom, hogy kitart-e ez a lendület egy újabb teljes éven át, de megpróbálok új célokat kitűzni magam elé. Nehéz lesz überelnie mindezt 2020-nak.
Nem fogadok meg semmit, és hogy mi lesz a bloggal, azt sem tudom. Az utóbbi időben nem nézek annyi filmet, vagy sorozatot, hogy legyen mindig aktív tartalom. Veszni semmiképpen nem akarom, de a lelkesedésem is alábbhagyott. Ráadásul jövőre kifut minden olyan sorozatom, amit hetente nézek, a teljes évados premierek pedig még nagyobb terhek, mert nincs annyi időm, hogy 1-2 nappal a premier után le is daráljam őket. Néha-néha fel fog tűnni poszt, de folyamatos írásokat sajnos nem tudok ígérni.
Csak egy apró visszatekintést engedjetek még meg az elmúlt 10 évre, hiszen bár a 2010-es éveknek itt vége van (az évtizednek 2020 végén van vége). Szereztem nyelvvizsgát, leérettségiztem, jogosítványom lett, lediplomáztam, munkába álltam, autóm lett, barátnőm lett, és jártam 8 külföldi országban. Na ilyenkor érzi az ember, hogy mekkora is volt az eddig bejárt út…
A végére pedig íme az én sorozatos és filmes top listám. Nem top 10, és nem is van feltétlenül sorrendben, de nagyjából éreztetni akarom, hogy mik azok, amik meghatározták a 2010-es éveimet.
Sorozat: 1. Homeland, 2. Person of Interest, 3. House of Cards, 4. Rick and Morty, 5. The Walking Dead, 6. Sherlock, 7. Daredevil, 8. Banshee, 9. Black Sails, 10. Brooklyn 99
Film: Mission: Impossible – Utóhatás, Bosszúállók – Végtelen Háború & Végjáték (így egyben), Django Elszabadul, A Sötét Lovag – Felemelkedés
Boldog és sikerekben gazdag Új Évet Kívánok mindenkinek!
Van egy eset, amit szeretnék kiírni magamból, viszont ennek egy külön bekezdést szentelek. Ez már csak ráadás, a lényeget fent olvashattátok.
Még április hónap végén volt a “The Surreal Project” című film forgatása, amire hónapokon át készültünk, szöveget tanultam, próbákat tartottunk. A film előzetesét IDE kattintva meg lehet nézni. Én 2 napot forgattam a stábbal, és szerintem jó hangulatú volt az egész. Mindig felpezsdít egy ilyen esemény, és ez most sem volt másként. A helyszín a Balaton mellett volt, úgyhogy mondhattam, hogy ezt is kipipáltam, hiszen saját kocsival mentem le oda is. De a lényeg most következik.
Felbuzdulva a sikeren, megpróbáltam egy saját projektbe belevágni. Úgy gondoltam, hogy van elég kapcsolati hálóm ahhoz, hogy alkossunk valamit. Először egy akciófilmben gondolkodtam, mivel vannak airsoftos ismerőseim, drónok, amikkel lehetett volna felvételeket készíteni, de a szervezés során éreztem, hogy ez nekem, kezdő, tapasztalatlan embernek sok lesz, úgyhogy visszanyúltam egy korábban írt forgatókönyvhöz, amit a Párhuzam írója jegyez. Az anyag remek, kis költségvetésűnek tűnt, úgyhogy neki is álltam házalni vele.
Minden nagyon jól haladt, meg is szereztem egy profi színészt az egyik főszerepre, akivel összeülős próbákat is tartottunk, és nagyon lelkes volt a film kapcsán. Stábot is szereztem, egyedül a rendező volt a kérdéses, mivel én nem tudok és nem is akarok az lenni. Arra gondoltam, hogy egy olyan embert kérek fel, aki írta (és meg is kért, hogy hadd ő rendezze meg, ha összekapom a stábot) és ismerek. Meglepetésemre azonban olyan szintű ellenállásba ütköztem, amit nem éreztem indokoltnak. Persze utólag látom, hogy rossz volt a kommunikáció, de az alapvető elutasítás és modor nagyon meglepett.
Ugyanis annyit kell még tudni, hogy szerettem volna kampányt indítani az Indiegogo-n keresztül, amihez egyáltalán nem értek, és ebben szerettem volna segítséget kérni, hogy hogyan kell felépíteni, mit kell írni, mivel kell az emberek figyelmét felkelteni. Elsősorban utóbbi volt a célom, ugyanis több hónapnyi spórolás után a film teljes költségét állni tudtam volna egymagam. Viszont úgy csapódott le a kérésem, mintha az ismerettségét, a kapcsolati hálóját és a pénzét(?) akarnám megkaparintani. Erről szó sem volt. Tényleg egyszerűen annyira lett volna szükségem, hogy útmutatást adjon, a többit megírtam, elintéztem volna.
Az elutasítás után elkezdtem házalni más rendezői ambícióval rendelkező embernél, de senki nem vállalta be. Sajnálom, hogy végül a rendező nem léte miatt nem jött létre ez a film. Én továbbra is alkotni szeretnék, szórakoztatni az embereket. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy ez pontot tett a színészi karrierem végére. Ezáltal új utakat, irányokat kell keresnem a továbbiakban, hacsak nem történik valami csoda, vagy nem ülünk le megbeszélni a történteket, amit így majd’ fél év távlatából már nem tartok valószínűnek, pláne, hogy jogi per is felmerült a forgatókönyv kapcsán. Tényleg bánom, hogy így ért véget ez a történet, és talán a filmes karrierem is.
negyedikfalblog.wordpress.com 