Vadon Jani kiszáll a Balázsék rádióműsorból

Hidegzuhanyként érkezett reggel a bejelentés a Rádió 1 Balázsék című műsorában, hogy majd’ 15 év után Vadon Jani kilép a nagy hármasból, akik túlzás nélkül leuralták a reggeli sávot a rádiózásban az elmúlt évtizedben. Hiába Sebestyén Balázst tartottam egyfajta példaképnek, szakmai és családi szempontból, a következő bejegyzés sokkal inkább érzelmi lesz, és egyfajta búcsú Janitól, aki azt hiszem bátran mondhatom, hogy a kedvencem volt a trióból, hiszen mégis ő állt hozzám, és szerintem a hallgatók többségéhez a legközelebb.

2009 szeptembere óta, majdnem a kezdetektől hallgattam Balázsékat, akik akkor még Daniubius Pirítós néven futottak. Végigkövettem a pályafutásukat, ott voltam szinte az összes szombathelyi, és pár győri kitelepülésükön is. Készült több fotó is mindhármukkal. Sebestyén Balázs szerintem jó műsorvezető, jó a személyiség-szerep, amit felvett. Rákóczi Feri később találta meg igazán azt a karaktert, akit a hallgatók kedvelni tudnak.

És hát Vadon János. Jani. Hármuk közül titkon mélyen vele szimpatizáltam a legjobban. Szerettem volna mindig is Balázsi magaslatokba kerülni, de valójában mindig is olyan voltam, mint ő. Legalábbis szerettem volna. A spontán humora, a legjobb pillanatban odaszúrt beszólásai olyan intelligenciára utaltak, ami keveseknek adatik meg. A szituációs poénok mestere. Ő volt az, aki igazán egyensúlyt teremtett a triójukban. A rock percek, amíg voltak a Morning Showban, mindig felébresztettek, amikor gimibe kellett készülődnöm.

Nagyon sajnálom, hogy pont ő lép ki. De közben megértem. Ha nem magyarázta volna el, akkor is megértettem volna. Ő nem az a személyiség, mint Balázs, vagy Feri. Éreztem, hogy szükségesként gondol a rádiózásra és a tv-zésre. Viszont biztos, hogy sokat lelkizett rajta. Elmúlt 50 éves, már nem lesz fiatalabb. És az ő álma nem ez volt. Hanem a “csöcsök, várak, krémesek”. És most van lehetősége ezeknek a hobbijainak hódolni. Valamint a családjával több időt tölteni.

A szívem szakad meg, de megértem Janit. Ennél jobban nem is dönthetett volna. Ő ilyen, és nem hazudtolta meg önmagát. Köszönöm a vidám reggeleket, hogy sokszor a nép, és egyben az én hangomon szólalt meg, és mondta el a véleményét. Köszönöm azt a rengeteg rock zenét, amit megismertem, és megszerettem általa. Üresebbek lesznek a reggelek nélküle. Talán nem is fogom már hallgatni annyit a Balázsékat. Köszönök mindent, és remélem találkozunk Kőszegen, és azt az életet fogja élni, amit szeretett volna.

További sok sikert, és jó egészséget kívánok neki!

^{Morning Show kitelepülés Szombathelyen – 2011.10.10.}

Köszönjük, Stan Lee!

Éljük a hétköznapi monoton életünket. Bejárunk dolgozni, eszünk, alszunk, szórakozunk, tanulunk, kapunk fájdalmat és szeretetet, gürizünk, haladunk a céljaink felé, mérgelődünk, belefáradunk, aztán villámcsapásként jön a hír, hogy elment a legenda.

Egy hullámvasút az élet, és mindig arra gondolunk, hogy velünk, mint egyénnel mi történik. Mit akarok én? Legfőképpen mások akarunk lenni, mint a többi 7,5 milliárd ember. Nagyon nehéz ebben a túlzsúfolt világban ezt elérni. De neki sikerült elhitetnie velünk.

“Thank you Stan Lee for making people who feel different realize they are specials.” – Seth Rogen

Aki nem értené, annak lefordítom. Seth Rogen tweetjében az áll, hogy “Köszönjük Stan Lee, hogy a kívülálló embereket rádöbbentetted, hogy különlegesek.” Még hogy egy ember nem képes megváltoztatni a világot. Dehogynem! Ez a Manhattenben született úriember olyat alkotott, ami milliók, sőt milliárdok életét változtatta meg. Rajongóvá tette az embereket. Érzelmeket váltott ki. Inspirált. Erőt adott. És mindezt úgy érte el, hogy megvalósította az ötletét. Biztosan rögös út vezetett eddig, és sokan tartották bolondnak, amiért mindenféle eszement dolgokat talált ki. De végigcsinálta. És megérte.

(Forrás: http://www.kait8.com)

Én a húszas éveim második felében járok, de ha végiggondolom az eddig életem, rá kell, hogy jöjjek, hogy Stan Lee mindig is velem volt. Fox Kids-en Pókember, Vasember, X-Men, az újságosnál a képregény-füzetek, a mozikban, tv-ben, a jelmezek farsangkor, halloweenkor. Olyat alkotott, ami maradandó és örökké itt lesz közöttünk. Lehet, hogy Stan Lee fizikálisan távozott közülünk, de valójában sosem fog elhagyni bennünket. Éppen ezért nem érzek fájdalmat, szomorúságot, hanem inkább örülök annak, hogy egy nagyon hosszú életet élt, rengeteget adott a világnak, és cserébe még több szeretetet kapott vissza. Azt hiszem ő megmutatta, hogy hogyan kell ezt az élet nevű dolgot csinálni. Utat mutatott az önmagukat kereső fiataloknak, erőt adott az elnyomottaknak, értékeket adott át, és közben szórakoztatott.

Köszönöm, Stan Lee, hogy megalkottad a Pókembert! Megtaláltam benne önmagam, és inspiráltál. Emiatt kezdtem el képregényeket rajzolni, majd történeteket írni, végül írni. Pókemberként ugráltam gyerekként a kertben, és elképzeltem, hogy én hálóhintázok New York utcáin. Több emberré váltam. És nem csak én, nagyon sok ember még.

Köszönjük, Stan Lee! Te voltál az igazi szuperhős a világban!