Én tényleg sokáig azt hittem, hogy velem van a baj. Hogy túlságosan nagy lett az ingerküszöböm, és ezért nem tetszett az utóbbi évekből egy akciófilm sem úgy igazán. Persze voltak amiket élveztem, de olyat egyszer sem éreztem, hogy végig vitt a film, egyetlen felesleges perc sem volt. Manapság főként az elején és a végén voltak akciók minden ilyen filmnél. Már-már kezdtem beletörődni, hogy ehhez kell hozzászoknom. Aztán megérkezett a Mission: Impossible – Utóhatás és úgy éreztem, mint amikor nem működnek a kapcsolatok, majd egyszer rátalálsz arra, akivel minden tökéletes, és rájössz, hogy miért nem működött eddig senkivel. Én ezt éreztem a legújabb epizód kapcsán. Nem beszélek mellé, ez a film tökéletesen kielégítette a lelkem és az akció iránti vágyam. Ráadásul kétszer is! Mert a premier óta már másodszor is megnéztem a moziban. És úgy érzem, hogy nem volt elég. Hibákat lehet keresni, de minek? Ez a film úgy van jól, ahogy van! Legyen ez egy világítótorony az akciófilmek sötét éjszakájában, hogy ezt tessék követni! A tovább mögött spoilerekbe is belemegyek. Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy talán soha nem látott lelkesedés és ömlengés vár az olvasókra!
Ez a film, nem túlzok, az első másodperctől kezdve leköti az embert, és nem ereszti a stáblistáig. Hans Zimmert idéző dobolással indul, ami a Mombasa óta számomra jó előjel. Aztán a küldetés és annak felvázolása is nagyon jól volt kivitelezve, és még az előző részre is visszautal. Valamint az is nagyon tetszett, hogy kielemezték az írók azt a mondatot is, hogy “amennyiben vállalja”. De tényleg, volt már olyan, hogy nem vállalta? Legfeljebb két epizód között. És itt jött az, amiért nagyon hálás vagyok a filmnek. A felesleges részeket szimplán átugrottuk. Amit manapság bármelyik más film, vagy sorozat megmutatott volna, vagyis az információszerzést, azt egyszerűen kihagytuk. És az egész filmre ez jellemző. Kihagytuk a felesleges átvezető részeket, ami időhúzásnak jó lett volna, meg mert nem kerül sokba, hogy egyik ember figyeli a másikat. Belecsaptunk a lecsóba, akció, feszültség. Itt tényleg azt hittem, hogy meghal Luther. Ezen is tudtak csavarni. Végre kirángatták az akciótól távol maradó számítógépes csávót a furgonból és a frontvonalba helyezték. A trailer (már aki megnézte őket) azt sugallta, hogy itt bizony Ethan hű társának most bizony annyi lesz. Ugyanis mondták, hogy az előzetes néhol átver. Ez manapság divatos, és én kicsit mérges vagyok emiatt, de azért valahol belül örülök, mert úgysem bírom ki, hogy ne nézzem meg az ízelítőket. Ha már átverés. A hírbemondós jelenet mennyire zseniális volt már! Szinte mindegyik jeleneten tudtak egyet csavarni.
Egyik akciójelenet után a másik. Ezeken keresztül építi és mutatja be a karaktereket a film, és teszi ezt parádésan. Tanítani kéne. Holott a forgatókönyv még nem volt kész, amikor elkezdték a forgatást. Nyilván a fordulatokról voltak már ötleteik, de hogy ezt ennek ellenére így meg tudták oldani, azon csak ámulni tudok. A Kingsman óta szeretem, ha feldobják kicsit a szimpla ejtőernyős ugrást is. Ez is építette mint Hunt, mint pedig az új karakterünk “amúgy Walker vagyok” személyiségét. Elkezdtem gondolkodni nézés közben, hogy vagy azért mondja ennyiszer a nevét, hogy könnyen megtanuljuk, vagy azért, hogy elterelje a gyanút, hogy valójában ő John Lark. Utóbbi bizonyult helyes tippnek. Ilsa felbukkanásának nagyon örültem, és nem csak azért, mert van valami szexis a szeplős nőkben, hanem mert szerintem ő pont az a női társa lehet Ethannek, amit Julia nem tudott megadni. És számomra az a minimális kémia meg is volt a két szereplő között. Több nem is kellett volna, hiszen Cruise karakterének pont az a baja, hogy ha Juliaval van, akkor a világot nem tudja megvédeni, ha a világot védi, akkor pedig nem tudja megvédeni a nőt, akit szeret. És pont ezért óvatosabban áll hozzá Ilsahoz, aki viszont badassebb annál, minthogy visszalépjen. Így átvitt értelemben vállvetve tudtak együtt harcolni. Persze Julia is megmutatta, hogy kemény fából faragták, még a 3.részben, de Ilsa más. Többen felhozták negatív pontként, hogy Julia mi a francot keresett a bomba hatástalanításánál, felesleges volt. Szerintem pedig pont ez adott a karakterhez. Kicsit tudott törleszteni mindabból, amit akkor vett el a világtól, amikor Ethan vele volt.
Nem szeretném túl hosszúra nyújtani az ömlengést, csak még annyit engedjetek meg, hogy örüljek, hogy a CGI-orgia tengerében megszületett egy ilyen alkotás, ami tényleg valóságosnak tűnt, és többnyire az is volt (biztos voltak trükkök). Biztos vagyok benne, hogy Tom Cruise nem normális, és valami kapuzárási pánikja lehet, mert bármennyire szeretnék jó filmet készíteni, én ilyen őrült kaszkadőr mutatványokat nem vállaltam volna be soha. Se a helikopterről való lógást, se a motorról való leesést. Ő megtette, csak azért, hogy jól szórakozzunk. Hát jól szórakoztam kedves Cruise! Nagyon is. A zenét már megemlítettem a kezdetnél, de az egész film alatt ott volt, és tetszett. Olyannyira, hogy azóta munkába menet a 16 perces zanzásított változatát hallgatom. Jó Zimmer tanítvány vagy Balfe! Első nézésre is már 9/10-et adtam, de mondom adok még neki időt. Tudom, hogy nem szoktam fél pontokat adni, de most muszáj, mert az idő és az újranézések kellenek, hogy tiszta szívvel megadjam a maximum pontszámot. Ez a film inspirált, örömmel töltött el, és imádtam. Persze, voltak hollywoodi kötelező elemek, amiket én is megmosolyogtam (szakadék szélén a detonátor, 1 másodpercnél hatástalanítás), de abszolút működött. 9,5/10 (ami tudom belül, hogy valójában már 10/10, csak még én sem akarom elhinni, hogy bekerült a legnagyobb kedvenceim közé).
negyedikfalblog.wordpress.com 