A cím arra utal, hogy végre egy olyan részt szállított a sorozat, ami a régi időkre emlékeztetett, mind rendezésileg, mind színvilágilag, mind történetileg, mind hangulatra. Nem kaptunk semmi újdonságot, nem váltotta meg a világot a rész, de élveztem, a karakterekért izgultam, érdekelt a sorsuk és az interakciók jók voltak közöttük. Jót tett, hogy a csapatot szétválasztották, pont ezt akartam látni. A két nő elment megmenteni a múlt héten elkapott szereplőt, a fiúk pedig a kapott információk alapján megpróbálták Jane Lowry előtt felkutatni a célpontot. Láttunk már börtönlázadást, nem is egyszer, de ez most megint adta. Ezzel engem mindig meg lehet venni. Most is sikerült.
Szóval Omar Idrisi életben van, megindult a hajtóvadászat a felkutatására. Meglett a cím, úgyhogy Wyatt és MacAllistar behatolt a titkos börtönbe. Tetszett a detektoros megoldás, hogy csak így tudott észrevétlenül bejutni egyikük a létesítménybe. Persze a szöktetés meginduláskor jött a lezárás, így Mac bent ragadt. Amikor elkapták, össze kellett fogniuk. Egy nagyon érdekes párbeszéd zajlott le Mac és Omar között, miszerint csak meg kell érteni a másik motivációját. És ez mennyire igaz! Meg kell vizsgálni mindkét fél oldaláról a dolgokat, és máris nem annyira egyértelmű, hogy ki a jó és ki a rossz. Ami zavart, hogy az események végén pár óra alatt átugrott Lengyelországból Novin és Reynolds Németországba.
Az érzelmi része az epizódnak egyértelműen Jensenre volt kihegyezve. Egy traumát élt át az előző részben amikor elkapták, és ugyebár elvesztette a szemét. Ahelyett, hogy örülne az életének, paranoiás lett és önmagát okolja. Érdekes volt látni, hogy egy nem terepügynök/katona hogyan reagál a sokkra, amit át kellett élnie. Aztán pont amikor összekapta magát, megkaptam azt, amiért már a múlt héten is fohászkodtam. Sőt, többet! Éreztem én, hogy a főnökasszonnyal valami nem stimmel, de amikor Lowry majdnem megölte, eltüntették minden kételyemet. Most viszont úgy tűnik igazam volt. Pontosan nem tudom mit talált Jensen, de hamarosan biztos kiderül. A számítógépes srác tehát halott, a főnök áruló, Omar fogságban, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogják ennyiben hagyni. Tökéletes ponton jött ez a csavar a történetbe, így van két teljes rész egy nagyszerű finálét összerakni, ennek a közepes évadnak.
Ha már közepes évad, és emelkedő színvonal, a SkyOne és a Cinemax bejelentette, hogy Scott és Stonebridge visszatérnek még ebben az évadban! Ez egyrészt fantasztikus hír, mert ráfér a sorozat a pajti-páros, másrészt kell ez nekünk? A 24 Legacyban sem sült el jól a régi főszereplő visszahozása, ráadásul a Strike Backben amikor ezt meglépték, még John Porternél, hát emlékezhetünk rá, hogy rossz vége lett. Ha meghal bármelyikük is, akkor azonnal kaszálni fogom a sorozatot! Viszont mivel a bejelentés ezen rész vetítésének előtti napon volt, joggal hittem, hogy már itt felbukkannak. Azonban mivel ez nem így történt, rosszul időzítettnek érzem a pillanatot. Másrészt pedig miért kellett ezt bejelenteni? Nagyobbat ütött volna, ha csak úgy betoppannak akkor, amikor már minden remény elveszett. Pontozni most nem akarom a részt, maradjunk annyiban, hogy ez volt az évad eddigi legjobb része, úgyhogy bizakodó vagyok az utolsó két rész kapcsán, amit nem hittem volna az évad elején.