Elhatároztam magamban, hogy a nyáron annyi nagy klasszikus vagy kötelező filmet fogok bepótolni, amennyit csak bírok. Már túl vagyok az Air Force One-on, de megnéztem a Lego kalandot, a Függetlenség Napja 2-t és a Vissza a jövőbe trilógiát. Azonban most jutottam el egy igazán kiemelkedő alkotáshoz, vagyis a Szemtől szembe című Michael Mann filmhez. A most következő értékelést úgy olvassátok, hogy én csak élvezem a filmeket, és semmilyen szakmai szemmel nem nézem soha. Szóval simán lehet, hogy ami másnak nem jött be, az nekem igen, és fordítva.
A film kapásból egy igen jól megrendezett akciójelenettel indul, ahol papírokat rabolnak el. Ekkor felcsillant a szemem, hogy talán kapok egy akcióorgiát, de gyorsan lenyugtattam magam, és nagyon jól tettem. A film ráment a karakterek bemutatására, a motivációjuk felderítésére, felvázolta a hátterüket. Egy ideje elkezdtem ezt értékelni, és itt bizony csúcsra lett járatva. Olyannyira, hogy néha a rosszfiúknak szurkoltam. Sőt, a film végén egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy nem a jó győz, mert az a jó nem is annyira jó.
Írtam a karakterekről, és bizony itt most ez lett a film nagy ereje. Al Pacino és Robert De Niro akkorát játszottak, hogy majdnem átszakadt a monitorom. Tökéletes ellenpólusai voltak egymásnak. Megvolt a szinergia. Az éttermes, kávézós jelenet pedig szenzációs volt. Piszkos erős párbeszéd, ami mögött még erősebb mondanivaló volt. Még nem néztem utána, de remélem az a jelenet legendás.
És ha már legendás jelenet, akkor a bankrablás. Ott kicsit felpattantam, mert annyira hirtelen jött az a jelenet, hogy vártam volna még valami rövidebb összekötést, de másfél óra elteltével ideje volt már neki. Abba a jelenetbe nem lehet belekötni. Olyan apróságokra figyeltek, és olyan ötletes volt az egész, hogy ezt manapság vért izzadva sem tudnák replikálni. Ami feltűnt, hogy ebben a jelenetben volt zene, ami a film nagy részére nem volt jellemző. De ez a zene amennyire minimalista volt, annyira elérte a hatását. Miközben ezeket a sorokat írom, aközben is az a zene szól.
Erre a filmre én 8/10-et nyomtam trakt-on, éspedig azért, mert nem tetszett az íve. A bankrablás után kevesebb magánéleti szálat hagytam volna, és pörgősebbé tettem volna a szálak elvarrását, már ami a rosszfúkat illeti. Kicsit hosszúra sikeredett a maga 2 óra 50 percével, de így lett kerek. Mindennek értelme lett a végére. A mellékszereplők is a helyükön voltak, és gyönyörűen illeszkedtek a puzzleba. A másik amiért egy fél pontot levontam magamban az Val Kilmer. Jellemtelen játék, nem tudtam hová tenni a karakterét, akinek még a felesége is többszínűbb volt. A lényeg, hogy újabb 90-es évekbeli film jött be, és ismét megállapíthatom magamban, hogy akkoriban nagyon értettek az akciófilmek készítéséhez.
Ui: KOMPÚTER (mellesleg a szinkron zseniális lett a maga könnyed alpáriságával és változatos káromkodásával)
Ui2: CAUSE SHE’S GOT A GREEAAAT ASS!
negyedikfalblog.wordpress.com 