Vegyük az Agatha Christie könyveket, modernizáljuk őket, és adjunk hozzá egy kis Knives Out-ot. Nagyjából így tudnám leírni, hogy milyen is volt ez a regény.
Nagyon erős ajánlást kaptam, hogy el kell olvasnom, mert míg a Nevem: Pilgrim majd’ 800 oldalával birkóztam, kellett közben egy kicsit könnyedebb könyv, ami kikapcsol. Nem feltétlenül azt kaptam, amit vártam, mert nagyon nehezen adta magát. Konkrétan azt érzem, hogy a történet minősége és izgalma exponenciálisan nőtt. Az elején megismertük az 5 kiemelt karaktert, akik sorsa nem igazán érdekelt, bár kettővel tudtam azért szimpatizálni.
A történetről röviden annyi, hogy egy távoli szigeten esküvőt tartanak, szép lassan megérkeznek a szereplők, akiknek mind van valami sötét titka, vagy fel nem dolgozott traumája, ahogy egyébként magának a szigetnek is. És a hátoldal elspoilerezi, hogy van egy holttest is. A gond csak az, hogy az, hogy van egy holttest, a könyvnek a 3/4-e körül derül ki, hiszen addig nem konkretizál semmit. A vendégek és a házasulandó pár, illetve ekörül a gyilkosság (az volt? lehet, hogy igen, lehet, hogy nem) körül van a központi rejtély.
A gyilkossággal való információkat viszont borzasztóan lassan adagolta. Ráadásul ugrált az időben az írónő. Konkrétan arra célzok, hogy a könyv eleje az a történet végefelé kezd, majd visszaugrunk nagyjából 36 órát, és néha-néha adagolja az információkat, hogy mi történik most. Ez leírva bonyolultnak hangzik, pedig szimplán egy flash forward szituációt használ, hogy fenntartsa az olvasó érdeklődését. Ezzel csak az a baj, hogy túl lassan teszi mindezt.
A könyv felétől kezdve aztán kezd egyre érdekesebbé válni minden. Elkezdenek kiderülni a titkok, és kiteregetik a szennyest. Ez pedig, ahogy fentebb írtam, exponenciálisan növekedő feszültséget, és izgalmakat hoz. De olyannyira, hogy a könyv utolsó negyedét nem tudtam volna letenni, ha nem lett volna muszáj. Ez nemcsak annak volt köszönhető, hogy a célegyenesbe értek a szálak, hanem hogy jól váltogatta a szereplők nézőpontjait, hiszen pár oldalas fejezetek voltak, amik a lényegre koncentráltak.
Tény, hogy egy izgalmasabb, kvázi krimire számítottam, és az elején nem is bírtam követni, hogy melyik karakternek mi a múltja. Viszont a végefelé, amikor elkezdett azzal játszadozni először, hogy ki halt meg (konkrétan minden karakter esélyes volt), és utána, hogy ki a gyilkos, az nagyon jó volt. És bevallom, meglepett a tettes kiléte. Az utolsó betűig nem jöttem rá. Igaz, nem vagyok nagy Poirot veterán, de én inkább hagyom, hogy vigyen a történet, és nem gondolkodok annyira, csak amennyire a könyv megengedi, hogy meg tudjon lepni. És itt meg tudott. Az epilógust viszont kissé összecsapottnak éreztem.
Lucy Foley írónőnek ez már a második könyve, magyarul 3 jelent meg, összesen ha jól láttam 5 könyve jelent meg. Aki szereti a krimiket, vagy a Knives Out-ot, annak mindenképpen ajánlanám. Utóbbi film babérjaira törhet, ha megfilmesítenék.
negyedikfalblog.wordpress.com 