Sorozatkiégés

Nem véletlen a cím, ugyanis ezt a bejegyzést egy nemrég megjelent Sorozatjunkie poszt ihlette.

A cikk alatti kommenteket látva megnyugodtam, hogy nem csak én küzdök problémával a mai sorozatokkal kapcsolatban. Egyiket sem érzem igazán kiemelkedően jónak, viszont ha visszatekintek a 2000-es évekre, és talán még egy picit a 2010-es évek legelejére, akkor onnét sokkal több etalont tudnék említeni, amik örök kedvencekké tudtak válni számomra. És bevallom, ha nagyon nincs kedvem semmihez, inkább a klasszikusokat nézek. Hogy mik ezek, azokról lejjebb még írok.

Manapság viszont úgy érzem, hogy lejjebb kell vinnem az igényeimet, hogy azt mondjam, ez egy korrekt 7/10-es rész volt, holott ha a régi szériákhoz viszonyítanám, akkor olyan 5/10-re értékelném ugyanezt. Ebből a felhozatalból viszont már nézhető kategória, és ez valahol nagyon szomorú.

Sokaktól hallom, hogy most van a sorozatok fénykora, én viszont úgy érzem, hogy ez számomra nem az. Manapság hiába csak 10 részes egy évad, nem tudják megtölteni elég tartalommal, pedig a 2000-es években 22 részt simán kitöltöttek, és elvétve volt 1-1 filler rész, ami tényleg nem mozdította előre a történetet.

Az az érzésem, hogy most úgy tartják a nézőt a képernyő előtt, hogy az 50+ perces epizódhossz (ez is miért ilyen hosszú? ez nálam már majdnem a rövidfilm kategóriába esik) utolsó 5 percére felpörgetik a cselekményt, bedobnak valami őrületes cliffhangert, hogy a néző ne érezze azt, hogy elvesztegetett volt az idő. Mintha patika pontossággal ki lenne mérve, hogy mik a nézők igényei, és aszerint dolgoznának, semmi meglepetés, minden pont akkor történik, amikor kell. És valószínűleg ez így is van.

Minőségileg valóban sokkal jobbak napjaink sorozatai, a megvalósítás, a látvány, a CGI, sokkal több pénzt ölnek külcsínre, de történetmesélésileg most érzem a legfelületesebbnek a sorozatokat. Bár nem biztos, hogy ez a legjobb szó arra, amit érzek. A lényeg, hogy megvan nekik, hogy mit szeretnének elmesélni, de az túl kevés az egész évad hosszát nézve, ezért lassú, sokszor felesleges karakterépítésekkel töltik ki az időt, hogy a lényegi momentumokat a végén bedobják.

Ki vagyok ábrándulva a sorozatokból, és inkább megnézek egy 1,5-2 órás filmet, ami egy kerek sztori, mint egy 10 részes évadot, 55+ perces részekkel, amiben csak az utolsó 5-10 perc számít, és lehet, hogy lezáratlanul is marad a komplett sztori, mert hát ha cliffhanger a vége, akkor van egy kis nyomás a stúdión is, hogy a rajongói nyomás elé menve, berendelje a folytatást.

A 2000-es évekből a mai napig tudom sorolni a meghatározó sorozatokat, de most nem tudok egyet se mondani, ami nagy hatást tett volna rám. Akkoriban minden megihletett írásra, manapság semmi. Anno egy 7/10-es rész is erős volt, most már azért adok 7/10-et egy részre, hogy legalább magamat meggyőzzem, hogy érdemes nézni.

Végignéztem tehát az összes sorozatot, amit láttam valaha, és összeszedtem, hogy mik azok, amik számomra 10/10-esek, és mik azok, amik 9/10-esek.

10/10-es sorozat számomra a Band of Brothers, amit azt hiszem nem kell magyarázni. Mai napig a legprofibban elkészített háborús sorozat. A Csernobilt sem kell azt hiszem nagyon méltatnom, hiszen mind hitelességben, mind történetmesélésileg tökéletes. A 24 egyáltalán nem tökéletes, de számomra 10-es, mert ez tett sorozatfüggővé, formabontó volt annak idején, és emiatt kezdtem el írni komolyabban, hiszen olyan mértékben inspirált, hogy muszáj volt megírnom a saját verziómat. A Smallville szintén nem tökéletes, de Clark Kenttel együtt nőttem fel, úgy éreztem, hogy én is a smallvillei gimibe jártam, megreformálta Superman eredettörténetét, és nagyon erős igazságérzetet adott nekem, szóval egy jobb emberré váltam általa. És ez egy 10/10-es sorozat lényege, hogy hozzátegyen valamit a nézőhöz.

Lássuk a 9/10-eseket. Ami sokaknak a Csengetett, Mylord?, az nekem a Halló, halló!. Ez számomra a kedvenc vígjáték sorozat. A kedvenc anime sorozatom pedig a Yu Yu Hakusho – A szellemfiú. Többször végignéztem már, imádom a felépítését, a diverz karaktereket, a világot, amit bemutat. A Person of Interest is egy mestermunka. Ugyan nem tökéletes, de az ilyen sorozatok, amik megmozdítanak bennem valamit. A Homeland egy izgalmas kémsztorinak indult az eredeti feldolgozása nyomán, majd átváltott egy olyan hihetetlenül aktuális és mesterien kitalált történetre, ami a legnagyobbak közé emelte. A Prison Break olyan, mint a 24. Az eszem tudja, hogy csak egy korrekt sorozat, de pont jókor kapott el, és így a szívemben különleges helyet foglal el. A Benedict Cumberbatch-féle Sherlock is 9-es kategória, mind megvalósításban, mind színészi játékban. Jobb lett volna többet kapni belőle, de így még nem ment a minőség rovására. Illetve két animáció maradt a végére. Az egyik a Rick and Morty, ami hihetetlen utat járt be, és épített fel egy világot, a másik pedig a Love, Death & Robots. Utóbbi a változatos történetei és megvalósítása miatt emelkedett nálam ebbe a magasságba.

Ennek ellenére én is válságban vagyok, remélem ez majd változik, de szerintem még nem értem el a lejtőm alját. Habár már nem tagadom, hogy nem élvezem annyira a sorozatokat, mint régen, és ez a gyógyulás felé vezető első lépcső. Ezért megfogadtam magamnak, hogy mostantól csak azt fogom nézni, amit tényleg élvezek, és érdekel, és kedvem van hozzá. Ezért lehet, hogy kevesebb írás lesz a blogon, de legalább többet tudok majd lelkesedni. És ki tudja, talán inspirálódok is.